Közélet

Farkas István kapta a Gelsey Vilmos-nagydíjat + FOTÓK

Farkas István kapta a Gelsey Vilmos-nagydíjat + FOTÓK

2015. december 8., kedd
Farkas István kapta a Gelsey Vilmos-nagydíjat + FOTÓK
gelsey_vilmos_dij21_gs

Második alkalommal adták át a Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézet alapítójáról elnevezett díjakat. A nagydíjat és a Báró Gelsey Vilmos-díjat ezúttal Szegeden vehették át a kitüntetettek, akik hosszú ideje szolgálják a katolikus keresztény nevelés ügyét és munkájukkal példát mutatnak. Báró Gelsey Vilmos Díjjal ismerték el Németh Emma szociális testvért, Báró Gelsey Vilmos Nagydíjjal Farkas István szerzetes, tanár a magyar köznevelésért végzett évtizedes munkáját.

A Szeged-csanádi Egyházmegye 2014 nyarán alapította a pedagógiai intézetet

Gelsey Vilmos

támogatásával. Az intézet munkatársai szaktanácsadást nyújtanak, részt vesznek a tantárgygondozásban, a pedagógiai értékelésben, tájékoztatásban, valamint a tanulmányi, a sport- és tehetséggondozó versenyek szervezésében is. Mint azt a névadó az alapítási ünnepségen megfogalmazta, és az idei díjátadón is megerősítette, Magyarországon egyre fontosabb, hogy az oktatás színvonala emelkedjen, ehhez pedig az iskolákban elengedhetetlen az elkötelezett szakemberek iránymutatása. A jó pedagógus biztos talajból növekszik, amit az erkölcs, az érték és a tudás táplál. Gelsey azt mondta, évtizedeikig dolgozott egy olyan intézményen, ahol olyan diákokat nevelhetnek, akik Magyarországon sokat tehetnek a gazdasági és szellemi fellendülésért. A katolikus keresztény nevelés ügyéért elkötelezett szakemberek elismeréseként alapította Gelsey Vilmos pénzjutalommal járó nagydíjat és díjat. Idén

Farkas István

(vagy ahogyan többen is ismerik, Lupus atya) piarista szerzetes, matematika-, fizika-, technika- és hittanszakos tanár, a Nemzeti alaptanterv kidolgozásáért is felelős szakember, valamint

Németh Emma

, az egyházi oktatás-finanszírozás rendszerének kidolgozásában segédkező szociális testvér, szerzetes vehette át az elismeréseket. A kitüntetettek az oklevél és

Kovács Jenő

szobrászművész plakettje, kisplasztikája mellett egy-, illetve kétmillió forint pénzjutalomban részesültek.

gelsey_vilmos_dij03_gs

Kozma Gábor

, a Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézet főigazgatója köszöntőjében kiemelte, az ünnepségen nemcsak a díjazottakat, hanem mindazokat köszöntik, akik pedagógiai pályájuk során, a hétköznapokban kiállnak az intézmény ügye mellett.

Kiss-Rigó László

szeged-csanádi megyés püspök a megnyitón úgy fogalmazott, karácsony közeledtével általában felmerül az igény az emberekben, hogy jót tegyenek, ám vannak olyanok, akiket egész évben ez éltet. Mint mondta, a mai napon azokat köszöntik, akik szakterületükön a legjobbat nyújtva "szikrákat csiholnak magukból".

Báró Gelsey Vilmos Díjjal ismerték el Németh Emma szociális testvért, Báró Gelsey Vilmos Nagydíjjal Farkas István...

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.