Közélet

InternetKon - Áfcsökkentést és ingyenes wifi kiépítését is javasolják a kormánynak

InternetKon - Áfcsökkentést és ingyenes wifi kiépítését is javasolják a kormánynak

2015. november 13., péntek
InternetKon - Áfcsökkentést és ingyenes wifi kiépítését is javasolják a kormánynak

Az internetezés áfájának 18 százalékra csökkentését, minden magyarországi településen hozzáférhető ingyenes wifi-szolgáltatás kiépítését, valamint átfogó digitális köznevelési stratégia megalkotását javasolják egyebek mellett a kormánynak az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) alapján - ismertette a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten.

Deutsch Tamás

az InternetKon záró szakmai konferenciáján elmondta: a konzultáció során a polgárok világossá tették, hogy az internet legyen biztonságos, hozzáférhető és megfizethető mindenki számára Magyarországon, nagyobb szerepet kapjon az oktatásban, valamint a kormányzat minél többet tegyen a digitális gazdaság és a közigazgatás fejlesztése érdekében. A magyar polgárok kiálltak a piaci egyenlőség, a netsemlegesség ügye mellett is - jelentette ki. Deutsch Tamás a javasolt kormányhatározat legfontosabb elemei között sorolta fel, hogy a biztonságos internethasználat érdekében a kormány rendelje el a gyermekek védelmével összefüggő jogszabályok utólagos hatásvizsgálatát, alkosson digitális gyermekvédelmi stratégiát, továbbá nyújtson be törvénymódosító javaslatot annak érdekében, hogy az internetes zaklatás a jövőben minősüljön önálló bűncselekménynek. Javasolja továbbá, hogy az e-kereskedelem biztonsága érdekében hozzák nyilvánosságra a jogszabálysértő vállalkozások listáját. Az oktatás területét illetően azt indítványozzák, hogy a kormány alkosson meg egy átfogó digitális köznevelési stratégiát, valamint indítson programot az oktatási intézmények belső wifi-hálózatának fejlesztésére - mondta. Deutsch Tamás a digitális gazdaság és közigazgatás fejlesztése kapcsán a startup befektetőknek nyújtandó adókedvezmény bevezetését, a magyarorszag.hu portál megújítását, a virtuális e-közigazgatási ügyfélszolgálat kialakítását és a szabad szoftverek használatának bővítését említette. Közölte, a mindenki számára hozzáférhető internet témakörében azt javasolják, hogy 2017. január 1-jével csökkentsék az internetezés áfáját 18 százalékra, vezessék be a kedvezményes internet-alapcsomagot, épüljön ki minden településen ingyenes wifi-szolgáltatás, valamint a kormány a jövő év elejétől kezdjen tárgyalásokat a távközlési különadó csökkentésének kérdéséről. A piaci egyenlőség, a netsemlegesség területét illetően javasolják: a kormány kezdeményezzen jogszabály-módosításokat annak érdekében, hogy a magyarországi piacokon jelentős bevételt elérő multinacionális cégek a hazai vállalkozásokkal egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a piaci versenyben, és a hazai vállalkozásokkal egyező mértékben vállaljanak részt a közteherviselésből. Továbbá a kormány vizsgálja felül a kettős adóztatást kizáró egyezmények alkalmazását, és kezdeményezzen nemzetközi együttműködést a multinacionális internetes vállalkozások európai jelenléte által okozott piactorzító hatások kiküszöbölésére. Kezdeményezik, hogy a kormány nyújtson be törvényjavaslatot a netsemlegességről - mondta Deutsch Tamás. Közölte, az InternetKon eredményeit összegző előterjesztés november második felében kerül várhatóan a kormány elé.

Dömötör Csaba

, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az InternetKon egyedülálló európai kezdeményezéssé vált, több tízezren mondták el a véleményüket a konzultációban. A konzultáció eredményei világosak: a magyar emberek azt várják el a kormánytól, segítsék elő, hogy az internet érjen el mindenhova, lehetőleg legyen szupergyors, segítse a munkahelyteremtést, hozza helyzetbe a kisvállalkozásokat, és "építsen arra a magyar kreativitásra, amelyre méltán vagyunk büszkék" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a javaslatcsomag eleget tesz majd az előbb említett kívánságoknak.

Joachim Haas

, a Deutsche Telekom nemzetközi szabályozási ügyekért felelős alelnöke üdvözölte, hogy Magyarországon konzultációt folytattak le, amely feltárta a felhasználók és az távközlési ipar szükségleteit és elvárásait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.