Megyei közgyűlés: Elismerést kaptak a migrációs helyzetben helytálló települések lakosai



A migrációs válságban érintett és kimagasló helytállásáról tanúbizonyságot tevő Ásotthalom, Mórahalom és Röszke települések lakosainak munkáját, kitartását emlékéremmel ismerte el a Csongrád Megyei Közgyűlés Mórahalmon megtartott testületi ülésén.
Az illegális migráció Csongrád megye 60 települése közül Röszkét, Mórahalmot és Ásotthalmot érintette a legnagyobb mértékben, ezen települések lakóinak kitartását Csongrád Megyéért Emlékéremmel ismerték el a Csongrád Megyei Közgyűlés Mórahalmon megtartott ülésén.
Kakas Béla
közgyűlési elnöktől
Borbásné Márki Márta
röszkei,
Nógrádi Zoltán
mórahalmi, valamint
Toroczkai László
ásotthalmi polgármester vette át az emlékérmet és oklevelet. Négy-négy emléktáblát is adományozott a megye, amelyeket az említett településeken helyeznek el a ki- és bevezető utak mentén. „Őszinte tiszteletünket szerettük volna kifejezni a végvárként helytálló három település lakossága felé. Türelemmel viselték az ott élők a naponta megjelenő több száz, olykor több ezres tömeget, az átvonulásukkal járó kellemetlenségeket, és közben humanitárius hozzáállásukkal emberségükről is tanúbizonyságot tettek” – mondta el portálunknak Kakas Béla, miért tartották fontosnak ezt a jelképes tiszteletadást a lakosok irányába. „A saját szülőföldünktől, szűkebb pátriánktól kapott elismerés mindennél többet ér” – fogalmazott Toroczkai László ásotthalmi polgármester az elismerés átvételekor. Hozzátette, azért vette át örömmel a megyei közgyűlés emlékérmét, mert ez a lakosságnak, az ásotthalmiaknak szól, akik az elmúlt több mint egy évben türelemmel, méltósággal viselték a migrációs helyzetet. Rajtuk kívül azokat is megilleti az elismerés, akik 5,5 millió forinttal támogatták, hogy a mezőőrség egy új terepjárót tudott vásárolni munkája ellátásához. A jobbikos politikus a SZEGEDma.hu-nak elmondta, amikor
Pintér Sándor
belügyminiszter október 23-án határ menti települések polgármesterit tüntette ki, akkor egy picit igazságtalannak tartotta, hogy pont Ásotthalom kimaradt. Toroczkai hangsúlyozta, semmiképp nem vár kompenzációt kitüntetések formájában, nem ezért tették a dolgukat az ásotthalmiak, de a megyei közgyűlés elismerését nagyra tartja, mert a lakosoknak szól. Még az emlékérmek átadása előtt
Magyar Anna
alelnök arról szólt, hogy bár a Homokhátság térségében már nincs migrációs nyomás, nemzetközi szinten tovább romlik a helyzet, és Európa – legalábbis egy része – még mindig nem értette meg a probléma súlyosságát. Később kitért arra is, hogy a nemzetközi sajtó torz képet festett Magyarországról a migrációs helyzet kapcsán, ami szintén nehezíti azt, hogy megértessék a valós helyzetet Strasbourgban. Úgy értékelte, bizonyos elmozdulás már tapasztalható, a Régiók Bizottságában legalábbis, melynek munkájában részt vesz Magyar Anna is.
A migrációs károk enyhítéséért is lobbiznak
Egy külön napirendi pontban foglalkoztak a migráció folytán kialakult gazdasági károk kormányzati szintű enyhítésével. Nógrádi Zoltán elmondta, hogy az önkormányzatok feltöltötték a kincstári rendszerbe támogatási igényeiket. Mórahalom, Röszke és Ásotthalom együttműködésben rögzítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a falugazdász hálózat közreműködésével azokat a magántulajdonokban és mezőgazdasági kultúrákban okozott károkat, amelyek a migrációs hullámmal összefüggenek. Ezt a szaktárcához és a Miniszterelnökséghez már el is juttatták, várják a kárenyhítési módszertannak az kidolgozását, érvényesítését.

Az előterjesztésben az szerepelt, hogy a megyei közgyűlés támogatja a három település kezdeményezését, nevezetesen, hogy a kormány dolgozza ki a gazdák egységes kárenyhítési rendszerét. Ezen felül a települési turisztikai bevételkiesésnek a Magyar Turizmus Zrt. és a közmédia által készített pozitív reklámkampánnyal történő kompenzációját. A közgyűlésen Nógrádi Zoltán arra tett javaslatot, hogy a határozati javaslatba kerüljön be az, hogy hatalmazzák fel Kakas Bélát, vegye fel a kapcsolatot a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal, a promóció kapcsán felmerülő kérdésekben egyeztessen. Mórahalom polgármestere beszámolt arról, hogy próbált lépéseket tenni ez ügyben, ám minidig csak továbbirányították, a Magyar Turizmus Zrt. a Miniszterelnökséghez, ők a kommunikációs hivatalhoz, onnan pedig a kormányszóvivőhöz. Itt az MSZP-s
Buzás Péter
közbevetette, hogy még egy fórumhoz lehet fordulni, a propagandaminisztériumhoz.
Szirbik Imre
(MSZP) szerint az a fontos, hogy a valós helyzetet mutassák be, ami nem politikai propaganda. Elmondta, egy spanyol delegáció azért nem látogatott el Szentesre, mert a nemzetközi sajtó úgy tálalta a migrációs nyomást, hogy nem javasolták nekik az utazást.
Ádók János
fideszes közgyűlési alelnök szerint a Szirbikhez közelálló politikai köröknek is szerepe van abban, hogy Magyarországnak rossz a megítélése. A megszólított Szirbik Imre közölte, félreértették, ő tényleg politikamentes kommunikációt szeretne, úgy látja, a nyugat-európai átlagembereket kell megszólítani, nekik megmutatni térségünk értékeit és szépségeit, és biztosítani őket arról, hogy ide nyugodtan jöhetnek. A hazánkat ért külföldi kritikákkal kapcsolatban Nógrádi Zoltán arra emlékeztetett, hogy a Magyarországról és a kormány lépéseiről rendre negatívan nyilatkozók, így például a horvátok vagy épp osztrákok most pont ugyanazt teszik, amit mi tettünk, még ha a kerítést ők ajtócskának is nevezik oldalelemekkel... A közgyűlési Fidesz-frakciót vezető
Gémes László
szerint Nyugat-Európa sosem fogja szeretni és megérteni hazánkat, hiszen mindig más problémákkal néztek szembe, mint Magyarország.
Tűzifát vettek Kárpátalján a közgyűlési adományból
A Csongrád Megyei Közgyűlés korábbi ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy e1 millió forint támogatás nyújtásáról a Kárpátalján kialakult válsághelyzetben érintett magyar lakosság számára. Az összeg eljuttatásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyújtott segítséget, melynek dél-alföldi regionális szervezetének ügyvezetője,
Rigóné Kiss Éva
a közgyűlésen elmondta, a lakosság 40%-a a nyári gázszámláit sem tudja kifizetni, ami egyébként egy átlagnyugdíj összegével vetekszik. A megyei közgyűlése adományából 40-50 családon tudnak most segíteni a tűzifavásárlással, ami jelentős könnyebbséget jelent az ott élő magyaroknak.

A közgyűlés zárt ülése keretében döntött a Csongrád megyei Koordinációs Kompetencia Központ kialakításának megkezdéséről is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérte fel az önkormányzatot arra, hogy tegyen lépéseket megyei koordinációs kompetencia központ létrehozására, mely a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásával, elsősorban idegennyelvi és informatikai kompetenciáik fejlesztésével foglalkozik. Kakas Béla elmondta, a módszert külföldön sikerrel alkalmazzák, ezt fogják Csongrád megyébe is adaptálni. Hozzátette, a támogatás összege 800 millió forint, önerőt nem igényel. Ugyancsak zárt ülésen döntöttek arról is, hogy a Csongrád Megye Szociális Ellátásáért Díjat idén
Tóth Károlyné
üllési családgondozónak, illetve
Puskásné Halál Ágnes
, Szentes Város Gondozási Központjának vezetőjének ítélték oda.
A migrációs válságban érintett Ásotthalom, Mórahalom és Röszke települések lakosainak munkáját ismerte el a megye.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=584738
Szerző: Szegedma Hírportál, 2015. október 30.