Visszaélt a vendégjoggal Botka László az SZTE tanévnyitóján



Tudatosan kárt okozott Botka László a Szegedi Tudományegyetemnek, semmi szükség nem volt B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő szerint arra, hogy az ünnepi tanévnyitó szenátusi ülést saját politikai céljaira használja a szocialista városvezető. Hasonlóan vélekedik Dux László egyetemi tanszékvezető tanár is, aki jelzésértékűnek nevezte, hogy Palkovics László államtitkár már a helyszínen közölte Botkával, hogy tanévnyitón van, nem pedig politikai előadás megtartására kérték fel.
A városvezető
az egyetemi tanévnyitónelmondott beszédében a kormányzati intézkedéseket kritizálta, amelyek szerinte az oktatási rendszert kézi vezéreltté változtatták, amely így nem szabályoz, hanem rendszabályoz, forráskivonásokról beszélt, illetve azt is mondta, hogy a kancelláriarendszer semmit sem ér.
Botka László
beszéde többeknél kiütötte a biztosítékot, például
Palkovics László
felsőoktatásért felelős államtitkár is visszaszólt az MSZP-s polgármesternek a rendezvényen, mondván: „a mai nap nem politikai előadás, hanem megnyitó”.
B. Nagy László
– aki Szeged parlamenti képviselőjeként szintén mint meghívott vendég vett részt a tanévnyitón − megjegyezte, ezzel csak árt a polgármester az SZTE-nek, az universitas megítélését negatívan befolyásolja. „Egyrészt nincs kampányidőszak, igaz, akkor is durva lett volna egy egyetemi tanévnyitón ilyen nyilatkozatot tenni az SZTE-re felvételt nyert hallgatók, a rektor és a többi egyetemi professzor, illetve oktató előtt” – szögezte le. Mint elmondta, mindez jól látszott a pulpituson ülő szenátus tagjainak arcán is, akik nehezen leplezték nemtetszésüket Botka beszéde hallatán, ami B. Nagy szerint sem méltó, sem pedig illő nem volt az ünnepi eseményhez.

A fideszes politikus emlékeztetett arra is, hogy a Magyar Rektori Konferencián dőlnek el nagyrészt a felsőoktatási intézmények jövőjét meghatározó kérdések, és igaz, hogy Szabó Gábor rektor is szólt a lemorzsolódás problémájáról, valamint arról, hogy javítani kell az egyetem tudományos teljesítményét, de B. Nagy szerint messze nem egy polgármester feladata az, hogy kritizálja a felsőoktatást, kétségbe vonva többek között annak autonómiáját. „Az egyetem nem tehet arról, hogy ilyen polgármestere van Szegednek, és mivel a város első embere, értelemszerű, hogy meghívták a tanévnyitó szenátusi ülésre, de Botka László megfeledkezett arról, hogy ő itt vendég volt. Körülbelül olyan volt az egész, mint amikor valakit vendégségbe hívnak, és beleköp a tányérba. Nem értem, miért akart saját politikai ambíciói miatt tudatosan kárt okozni az egyetemnek, mert ha valami igazán árt az SZTE-nek, akkor ez a polgármesteri beszéd” – fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő, aki hozzátette: az SZTE és a szegedi felsőoktatás fejlődését az egyetem és a mindenkori kormányzat szoros és partneri együttműködése segítheti a leginkább, amire kiváló példa többek között az ELI lézeres kutatóközpont és a köré tervezett tudáspark vagy éppen a klinikai központ nagyszabású beruházása. B. Nagyhoz hasonlóan vélekedik
Dux László
tanszékvezető egyetemi tanár, a Professzorok Batthyány Körének a tagja, aki éppen a korábbi esztendők polgármesteri politikai expozéi miatt ezúttal el sem ment az ünnepélyes tanévnyitóra. „Botka László fölszólalásai hol hevesebbek voltak, hol kevésbé hevesek, de minden esetben kormányellenes, illetve a polgári társadalomgondolkodás elleni kirohanásokba mentek át. Épp emiatt az idei tanévnyitón nem is vettem részt” – nyilatkozta portálunknak a professzor. Hangsúlyozta, az SZTE az állami felsőoktatási rendszernek a része, ilyenformán egy – a választópolgárok által több választáson is elutasított, 10%-on álló – politikai szervezetnek a nézőpontját nem szerencsés ráerőltetni egy tudományról, oktatásról, a fiatal új hallgatók bevonásáról szóló ünnepi köszöntőbe.

„Egyetértek B. Nagy Lászlóval abban, hogy a polgármester politikai kampánybeszédei korlátozzák a szegedi egyetem mozgásterét, hátravetik a kapcsolatépítési lehetőségeit, akár még a gazdasági szférában is negatív hatásokat generálhatnak. Egyértelműen visszaélt a vendégjoggal” – fűzte hozzá. A tanszékvezető egyetemi tanár szerint még ha érdeklődnek is a politika iránt a fiatal hallgatók, akkor is kiegyensúlyozottan, érvekkel-ellenérvekkel alátámasztva illik hozzájuk szólni. Jelzésértékűnek nevezte, hogy Palkovics László államtitkár már a helyszínen szóvá tette Botkának, hogy mennyire nem a tanévnyitó ünnepséghez illő beszédet mondott el a TIK-ben. Kitért arra is Dux professzor, hogy ő maga korábban felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként több egyetem, számtalan évnyitóján vett részt, s ott a beszédek a hallgatóknak a lelkesítésére és biztatására hangzottak el. „Ne feledjük, hogy a felsőoktatásban megfigyelhető változásokat egy másodízben is kétharmaddal megválasztott kormányzat viszi végig, és amennyiben megnézzük a felsőoktatási törvénynek a hatásait, akár a gazdasági mutatókat, akkor láthatjuk, hogy pozitív jelek mutatkoznak. Ennek tükrében sem tűnik megalapozottnak és helyénvalónak ez a fajta politikai értékítélet” – jegyezte meg. Dux László hangsúlyozta, természetesen egy politikai szervezetnek, annak a képviselőjének lehet bármilyen véleménye, de azt szerencsésebb egy sajtónyilatkozatban vagy politikai vitaműsorban ismertetni, ahol ezek szembesíthetőek más érvekkel, álláspontokkal.
Varga Anna - Pintér M. Lajos
Nem váltott ki kedvező visszhangokat Botka László egyetemi tanévnyitó beszéde - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=564680
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 2.