Gyászbeszéd a 40 éve megszüntetett szegedi kisvasút emlékére + FOTÓK

A vasútbarátok az 1975-ben megszüntetett szegedi kisvasútra emlékeztek. A szövetkezesítés és a közúti közlekedés fejlődése okozta a vonal bezárását.

A MÁV és a Vasúttörténeti Alapítvány, egykori dolgozók és mostani érdeklődők emlékeztek a negyven éve megszüntetett, Szegedet a tanyavilágával összekötő gazdasági kisvasútra, amely 1927-től 1975-ig üzemelt. A 18 éve állított emléktábla a mai Roosevelt téren található, habár a vágányok lerakásakor még Rudolfról nevezték el a ma már játszóteret is magába foglaló területét. „A szegedi gazdasági kisvasút születése és halála is huszonöt évig tartott” – emelte ki

Szabó Gyula

, az alapítvány tiszteletbeli elnöke, egyben a vonal utolsó forgalmi főnöke, aki hangsúlyozta, nem ünnepi, hanem gyászbeszédet tart. Felelevenítette, hogy Szeged-Alsótanyát az 1870-es évektől szándékoztak bekapcsolni az Alföld-Fiume vasútvonalba, mert addig csak szekéren szállíthatta be a területen élő mintegy 16 ezer ember mezőgazdasági áruját. 1902-ben megtervezték a mai Ásotthalom és Pusztamérges irányába haladó vonalakat, a megvalósítás azonban financiális okokból és az I. világháború miatt késett. Mikor Trianon után megindult az előkészítés több száz parcella és 126 hold föld kisajátítása vált szükségessé. 1926 karácsonyára szerették volna befejezni az építkezést, de végül 1927. február elsején indult el az első vonat – fél óra késéssel a Rudolf térről. A termelők vagonból árulták a dinnyét, ide jöttek a város lakói vásárolni.

Már az 1930-as években felmerült, hogy rentábilis-e a vasút, de Szabó Gyula felhívta a figyelmet, hogy ennek megfelelő vonalhálózat alig van a világon manapság is. Végül 1949. január elsejével vette át a MÁV a gazdasági kisvasutat. A járatot a piacolók, a munkába és az iskolába járók használták, hozzájuk is igazították az indulási időpontokat. Kezdetben gőzmozdonyok, majd dízelkocsik jártak, az utolsó MK48-as típus 90 tonna kapacitású volt. Ez utóbbi terhelhetőség négy személykocsit vagy hat teherkocsit jelentett. A kisvasút és a normál nyomtávú vagonokba való átrakás különös módon zajlott: az előbbi vágányai húsz centivel magasabban voltak, így álltak egymástól kétujjnyi távolságra. Általában 26 tonna árut pakolt át egy ember a normál vagonból két kisebbe. „A vonal halála 1950. január elsején kezdődött, ekkor szüntették meg a Rudolf téri állomást, s szedtek fel két kilométernyi sínt, amellyel megakadt a város közvetlen élelmiszerellátása”- folytatta Szabó Gyula. Előbb villamossal, majd busszal oldották meg az összeköttetést a Mars téri piaccal, ez azonban nem működött, a falusi asszonyok nem tudták felvinni az áruikat, a vállalatok számára pedig nem érte meg a vonalakat fenntartani. Azt kívánták erőltetni, hogy ne a parasztok maguk adják el portékáikat, hanem lépjenek be helyette a termelőszövetkezetekbe. 1968-ben a MÁV központjának javaslatára új rendeletet fogadtak el a közlekedéspolitikáról. Felmérték, hogy 22-23 millió forintos költségek mellett 8 millió forint bevételt hoz a kisvasút, így a Városi Bizottság a vonal megszüntetését ajánlotta, amelyet el is fogadtak a következő évben: 1975. szeptember elsején éjfélkor örökre eltűnt a gazdasági kisvasút, helyét az autóbuszok vették át. Szabó Gyula elmesélte, hogy állítólag azzal hitegették a tanyasi embereket, hogy olyan pótkocsikat raknak a buszok mögé, ahol pulykát is szállíthatnak. Ez vagy igaz, vagy nem - hangsúlyozta. A megemlékezés koszorúzással fejeződött be,

Tokaji Róbert

, a MÁV Zrt Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatóság igazgatója és a Vasúttörténeti Alapítvány vezetői helyezték el megemlékezésük látható jeleit.