Szent István és a migráció – tényleg mindenkit befogadott volna az államalapító?

A „Mire gondolt a költő?” kérdés irodalom órán elcsépelt lehet, de ha államalapító királyunkat idézzük, ráadásul politikai célzattal, akkor igenis helytálló felvetés. Szent István intelmeinek értelmezéséről Miklós Péter történészt kérdeztük.

Az elmúlt időszakban, főként az államalapítás ünnepe alatt számos

és más közéleti személyiség idézte (nyilvánvaló politikai szándékkal) első királyunk fiához írt intelmeinek egy részletét: „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.” Az illegális bevándorlás egyre súlyosbodó problémájára gondolva könnyen nyerhet aktualitást a szöveg, azonban ez közelről sem ilyen egyszerű. Egy, ezer év távlatából a jelenlegi helyzetre alkalmazott, eredeti környezetéből kiragadott szövegrészlet igen sok kérdést vet fel. Az intelmek mai értelmezéséről

Miklós Péter

történészt, az Emlékpont múzeum igazgatóját kérdeztük. „Az intelmek maga, mint mű a királytükör kategóriába tartozik, a korabeli nyugat-Európában és a bizánci birodalomban is elterjedt műfaj volt ez, a középkor-kutatók az elmúlt száz évben elég gyakran foglalkoztak ezzel az írással, így sok mindent tudunk róla, keletkezéstörténetéről, keleti és nyugati forrásairól” – nyilatkozott a történész. Kiemelte, hogy a szerzőről is megoszlanak a vélemények, van, aki magához

Istvánhoz

köti, mások szerint

Szent Gellért

, megint mások szerint egy Magyarországon szolgáló, az 1020-as években letelepedett német bencés szerzetes tollából származik a mű. Mindazonáltal a szerzőség az értelmezés szempontjából nem a legjelentősebb tényező, mivel a magyar hagyomány Szent Istvánhoz köti az intelmeket, a magyar politikai gondolkodásban, a magyar eszmetörténetben is az államalapításhoz kötődően jelenik meg a szöveg, amely jogforrásként is funkcionált.

tíz fejezetből áll, egy meglehetősen rövid szövegről van szó. Amit napjainkban a migráció, mint aktuális téma miatt idéznek, az a hatodik fejezet, ami a vendégek befogadásával foglalkozik, itt olvasható az, hogy az egynyelvű, egyszokású ország gyenge, valamint, hogy a jövevényekkel pedig úgy kell bánni, hogy azok értéket teremtsenek az országban. Ez így önmagában értelmezhető úgy is, hogy be kell fogadni a bevándorlókat, de ez ennél jóval összetettebb.

„Ha kontextusában megnézzük az intelmeket, akkor nagyon erősen a kereszténység és kifejezetten a katolikus vallás őrzése és megtartása az elsődleges követelmény, amit az uralkodó utóda elé állít a szövegben a szerző, tehát nyilvánvaló, hogy a keresztény katolikus hit megőrzése a kitűzött cél” – fogalmazott Miklós Péter. Hozzátette, nem véletlen, hogy például az ariánizmus, vagy akár a keleti teológiának bizonyos elemei is megemlítettnek az intelmek első passzusában, és azután jön a többi, az egyházi rend, a papok, szerzetesek, elsősorban a pápa tisztelete, a főpapok királyi tanácsban való szerepvállalása is előkerül benne. Ha a kontextust egészében nézzük, akkor a bevándorlók, az idegenek azok lehetnek, akik keresztény országból, kifejezetten a katolikus hitet megtartva érkeztek. István királyunk - a politikáját ismerve - vélhetően őket gondolta ezen idegeneknek a rétegébe, akik például a Német Birodalom területéről vándoroltak hazánkba, akár kézműves, akár bányászati technológiát, akár mezőgazdasági eljárásokat magukkal hozva, vagy pedig az egyházban vállalva szerepet. Ezeket a bevándorlókat akarták Magyarországon meghonosítani, iskolaalapítóként, szerzetesközösség-szervezőként, kancelláriaszolgálatban és tudjuk, hogy mind az államigazgatás, mind az egyházszervezet, mind pedig a haderőnek a lovagi alapon való átszervezése így mind olyan értelemben véve keresztény idegenekre, külföldiekre, elsősorban németekre,

II. Henrik

, illetve

Gizella

körébe tartozó emberekre hárult. „Így ebben a kontextusban kifejezetten a keresztény nyugatról érkező bevándorlókra és az európai államok közösségébe, a keresztény államok közösségébe a magyar születő államot bevivő kézműves, iparos, bányász, katona, egyházi, írásbeliséghez értő emberek rétegét gondolhatta István ez alatt – fejtette ki véleményét a történész. Nehéz meghatározni, hogy mik voltak államalapító királyunk szempontjai ezekkel a tanácsokkal, de ha kontextusában nézzük, akkor annyira elkötelezett a kereszténység mellett, a nyugati orientáció mellett, a katolicizmus mellett, a pápaság mellett, hogy nyilvánvalóan - ha aktuálisak akarunk lenni - nem egy iszlám bevándorlásra gondolt. (Tegyük hozzá, hogy abban a korban is iszlám, izraelita és keresztény, tehát a három nagy egyistenhívő vallásnak valamennyi követője megvolt a honfoglaló rétegben is és természetesen a X-XI. századi magyarság körében is.) Mivel a keresztény Európához való tartozás igénye volt Szent István politikai programja, így valószínűbb, hogy a nyugatiakra gondolhatott. „Ilyen szintű leegyszerűsítése a szavainak, hogy mindenkit be kell fogadni, önmagában ebből a szövegből szerintem bonyolultabban vezethető le, és nem is vagyok történészként meggyőződve arról, hogy szerencsés dolog ezer évvel ezelőtti, jól kimutatható források és szövegek mentén született irodalmi művet idézni aktuális politikai érdekek mentén” – zárta gondolatait Miklós Péter.