100 éve Szeged: Amikor a vámszedő döntött a polgármester helyett
A vámszedőnek nem volt visszaút, csak a börtön. Okirathamisításokkal szabadult meg a hivatalnok a révésztől.
Volt idő, amikor a Tisza-parti élet ritmusa nem csupán a víz sodrásától függött, hanem azoktól is, akik a túlsó partra segítették a jónépet – némi sáp ellenében. A száz évvel ezelőtti Szegeden, egész pontosan Tápén, a komp nemcsak gazdákat, szekereket és lovakat vitt át a folyón, de bizony olykor egy-egy indulatot, pletykát és okirathamisítást is áthozott a túloldalra.
Az 1920-as évek közepén a tápéi kompház környékén nemcsak a Tisza volt zavaros. A révész és a városi vámszedő – akiknek elvileg egy hajóban kellett volna evezniük – aligha mondhatták el magukról, hogy jó viszonyt ápolnak egymással - írta meg a Délmagyarország 1925.09.18. napi lapszámában.
Elbocsátás okirathamisítással és nem polgármesteri paranccsal
Történt ugyanis, hogy a vámszedő, aki évek óta együtt dolgozott a révész úrral, egy napon gondolt egyet, és úgy döntött: jobb, ha nincs többé révész. Ám ahelyett, hogy hivatalos úton járta volna ki a dolgot – mondjuk panaszt tett volna a városházán –, inkább maga állt neki elintézni az ügyet.
A dolog egyszerű volt, mint egy egyirányú átkelés: készített egy okiratot, amelyből kiderült, hogy a polgármester úgy döntött, hogy elbocsátja a révészt. Az „elbocsátó szép üzenetet” kézbesítette is a gyanútlan férfinak, aki szó nélkül el is hagyta az állását. Csakhogy az irat hamis volt. És a kaland ezzel nem ért véget.
A vámszedőnek ugyanis az elbocsátás után jeleznie kellett a városnak, hogy új révészre van szükség, így újabb iratot fabrikált, immár a városháza számára. Ebben a révész nevében jelentette be, hogy az úr önszántából távozott a kompházból. Az egyik kézírás a másik után kelt, mintha a hivatalos pecsétek mögött maga a Tisza sodorta volna el a valóságot.
Amikor a komp hírbe hoz
A révész – aki ekkor már máshol próbált kenyeret keresni – egy nap mégis csak felnézett a városházára. Kíváncsi volt, vajon miért is bocsátották el valójában. Ott érték a legnagyobb meglepetések. A hivatal szerint ő mondott le önként. A révész értetlenül állt, majd gyorsan feljelentést tett. A nyomozás során derült ki: az elbocsátó iratot, az állítólagos lemondást is a vámszedő hamisította.
A városnak akartam jót!
– védekezett kétségbeesetten a vámszedő a bíróság előtt. Állítása szerint a révész titokban külön sápot szedett az éjszaka közepén, amikor nem lett volna szabad közlekedni. Átvitte a kocsikat a Tiszán, és „jókora összegeket” tett zsebre – legalábbis a vámszedő szerint.
Állítólag többször is jelentette ezt a városnál, de senki nem hallgatta meg. Így aztán, miként egy igazi magányos hős a saját igazáért, maga vette kezébe az igazságszolgáltatást – papíron. A révész ezzel szemben mindent tagadott. Szerinte a vámszedő bosszúból akart megszabadulni tőle.
Az ítélet: nem volt menekvés
A történet végül a szegedi törvényszék elé került, ahol a vámszedőt többrendbeli köz- és magánokirat-hamisításért felelősségre vonták. A bíróság figyelembe vette ugyan a férfi szándékát, de a törvények könyörtelenek voltak. Hét hónap börtönt és hivatalvesztést kapott – enyhítő körülményekkel.
És a komp? Az bizony tovább járt a Tiszán, új révész vezette, új vámszedő mellett, de a történet sokáig a falu száján maradt. Mert ahogy a Délmagyarország akkoriban fogalmazott:
Nem az ócska kompot vontatták fel a tárgyalóterembe, hanem egy közokirat-hamisítási ügy kapcsán a bírósági emelvény elé került a tápéi révész és a vámszedő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
