Közélet

Szombaton startol az M4 közszolgálati sportcsatorna

Szombaton startol az M4 közszolgálati sportcsatorna

2015. július 17., péntek
Szombaton startol az M4 közszolgálati sportcsatorna

Szombat reggel 8 órakor, élő adással startol a köztévé első, tematikus sportcsatornája, amely hazai sporteseményekről és több rangos nemzetközi sporteseményről számol majd be.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteki közleménye szerint az ingyenesen fogható M4 Sport foglalkozik az összes hazai érintettségű fontosabb sporteseménnyel, valamint a magyarországi öt látvány- és 16 kiemelt sportággal is, mindezt úgy, hogy közben szórakoztat és a sport szeretetére nevel. Az új csatorna révén pedig a különleges tartalmak is jobban megtalálják majd közönségüket, nemcsak elérhetővé, hanem kiszámíthatóbbá is válnak. A közmédia az elmúlt évtizedekben már komoly tapasztalatot szerzett a sportközvetítések területén, mindig kiemelt feladatának tekintette a sport népszerűsítését, a hazai és nemzetközi nagy sportesemények bemutatását - áll a közleményben. A tájékoztatás szerint hétköznapokon délután négy órától éjfélig a műsorfolyam élő közvetítéseket, stúdióbeszélgetéseket, magazinokat kínál, hétvégenként pedig már reggel 7 órától látható élő műsor az M4 Sporton, s itt lesz látható a július 26-i Forma-1-es Magyar Nagydíj, akárcsak a pénteki szabadedzések és a betétfutamok. Kiemelt tartalomként említik emellett a labdarúgó Bajnokok Ligája, a hazai labdarúgó-bajnokság, a jövő évi riói olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság, valamint a világbajnokság közvetítését. Az M4 induló hétvégéjén élő közvetítést kínál a szolnoki kajak-kenu vb-válogatóról. Az új sportcsatorna beszámol a Moszkvában zajló vívó-világbajnokságról, valamint a strandlabdarúgó világbajnokságról is. Az OTP Bank Liga 2015/16-os szezonjának mérkőzéseit is a hétvégén induló M4 Sport közvetíti. A legizgalmasabb mérkőzéseken kívül a heti összefoglaló műsort is kizárólag a közmédia új sportcsatornáján követhetik figyelemmel a magyar futball szerelmesei. Az első fordulóban szombat este hat órától az Újpest FC-Paksi FC, este fél kilenctől a Budapest Honvéd-Videoton, vasárnap hat órától a Szombathelyi Haladás-Ferencváros mérkőzést közvetíti az M4 Sport, de a forduló valamennyi mérkőzése felvételről adásba kerül majd. Az egy időben kezdődő mérkőzésekről a közmédia rádiós körkapcsolásban számol be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.