Közélet

Mórahalom fellélegezhet - elkészült az 55-ös út települést elkerülő szakasza + FOTÓK

Mórahalom fellélegezhet - elkészült az 55-ös út települést elkerülő szakasza + FOTÓK

2015. június 30., kedd
Mórahalom fellélegezhet - elkészült az 55-ös út települést elkerülő szakasza + FOTÓK
elkerulout_atadas13_gs

Kedden átadták az 55-ös út Mórahalmot elkerülő szakaszát. A hét kilométer hosszú elkerülő út okán a homokhátsági településen áthaladó forgalom hetven százalékkal csökken.

A mai napon felavatták 55-ös út Mórahalmot elkerülő szakaszát, így a kisváros lakói nyugodtabban pihenhetnek éjjelente, az átmenő forgalmat pedig nem lassítja le a településen való áthaladás. Az elkerülő építése a főút rekonstrukciójához kapcsolódik, amelynek keretében megújul a Dél-Alföldet a Dél-Dunántúllal összekötő ütőér.

elkerulout_atadas01_gs

„Egy kisváros elkerülését ünnepeljük, amely egyben a haladást és a progressziót is jelenti” – mondta

Becsey Zsolt

, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Húsz éve született meg a projekt ötlete, már akkor látták, hogy később szükséges lesz egy ilyen elkerülő út építése. A helyettes államtitkár szerint elképzelhető, hogy tíz-tizenöt év múlva már az lesz kérdés, hogy szélesítsék-e újabb két sávval az utat. Az elkerülő nemcsak a várost mentesíti az átmenő forgalomtól, hanem egyben az utazást is megkönnyíti Baja és Szeged között. Elmondhatjuk, Csongrád megyében mostantól szinte végig lakott területen kívül halad az 55. számú út, a következő cél az, hogy ugyanezt Bács-Kiskun megyei szakaszon is sikerüljön ezt elérni. Az elkerülő akár 11,5 tonna terheléssel is használható lesz, így a teherszállítást is megkönnyítik. Becsey a következő, Csongrád megyét is érintő beruházásokról elmondta, hamarosan elkészül az első magyar-román közös autópálya Nagylaknál, újra kívánják nyitni a régi röszkei határátkelőhelyet, Ásotthalomnál pedig lehetővé kívánják tenni, hogy, akik legálisan kívánják belépni Magyarországra, azok ezt hosszabb nyitva tartás mellett tehessék meg. A politikus gyerekkori emlékeire is visszautalt, egykor nagy vetélkedés volt a futballban Alsóközpont (a későbbi Mórahalom) és Felsőközpont (Balástya) között. Azonban tudjuk, hogy az itt élő kemény és kitartó emberek nemcsak rivalizálni, hanem együttműködni is képesek egymással, erre jó példa a most elkészült út is.

elkerulout_atadas11_gs

„Ünnep ez Mórahalom és mindazok számára, akik a Dél-Dunántúlról a Dél-Alföldre igyekeznek” – tolmácsolta a homokhátságiak örömét

Nógrádi Zoltán

, Mórahalom polgármestere. Az út nagymértékben fogja javítani az utazóközönség komfortérzetét. Százötven éve jelentős szerepet tölt be ez az út Mórahalom életében, hiszen ennek köszönhetik a településmag kialakulását, kereskedelmi fejlődésüket, a várossá növekedést, a közigazgatási státuszukat. Mára az 55. számú út azonban nemcsak áldássá, hanem korláttá vált, ugyanis a település által készített forgalomszámlálás szerint naponta hat-nyolcezer gépjármű halad át Mórahalmon. Azonban ez e pillanattól kezdve a múlté az elkerülő útnak köszönhetően, amely legalább olyan fontos a homokhátsági városnak, mint egykor a régi makadámút. Beszédében megköszönte Nógrádi Zoltán azoknak a munkáját, akik az utóbbi tizenöt évben lehetővé tették az elkerülő elkészülését, így többek között a kormány és az Európai Unió támogatását. „A város lélegzetvisszafojtva várja a szalag átvágását, s a forgalom csökkenését” – zárta szavait a polgármester.

Zsiga György

, a Colas Út Zrt. vezérigazgatója az építtető konzorcium nevében köszöntette az egybegyűlteket. Elmondta, 2013 őszén még nem tudták, hogy mennyi nehézséggel kell megküzdeniük. Az építkezés a régészeti feltárások miatt hónapokkal csúszott, mégis köszöni az archeológusok áldozatos munkáját. Reméli, hogy az út elkészültével a mórahalmiak is felszabadultabbnak fogják érezni magukat.

elkerulout_atadas15_gs

„A 7,1 kilométer hosszú elkerülő út, 4,6 milliárd forintból épült, az 55-ös út nyolcvan kilométeres szakaszának felújítása keretében, így három ország határátkelőhelyei érhetőek el a megújult szakaszok segítségével. A számítások szerint Mórahalom forgalma hetven százalékkal fog csökkenni” – mondta el a látszólag száraz számadatokat

Loppert Dániel

, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, majd nem maradt más hátra, mint a felépült útszakasz átadása. Nógrádi Zoltán polgármester az általa levágott szalag darabját egy helybéli kisfiúnak ajándékozta.

Átadták az új elkerülőt Mórahalomnál - hajtás után fotóözön!http://szegedma.hu/?p=550693

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.