Hende: a honvédelmi közalkalmazottak keresete is emelkedik júliustól

Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől - jelentette be a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.
Hende Csaba
a Honvédelmi Minisztériumban tájékoztatta az ágazati érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek képviselőit a tárca közalkalmazotti állományának illetményemeléséről. A tanácskozáson részt vett még mások mellett
Benkő Tibor
vezérkari főnök,
Zsiga Imre
, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke,
Czövek János
, a Honvédszakszervezet elnöke és
Kelemen József
, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének (BEOSZ) elnöke. A honvédelmi miniszter felidézte: ahogy korábban bejelentették, az idén júliustól első lépésben átlagosan 30 százalékkal, majd 2019 januárjáig 5-5 százalékkal, összességében átlagosan 50 százalékkal növelik a katonák illetményét. Emellett a kormány döntése értelmében a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak július elsejétől 8450 forintos pótlékot kapnak, amely jövő januárban - a duplájára - 16 900 forintra emelkedik. Hende Csaba kiemelte: reméli, hogy a közalkalmazottak számára bevezetendő honvédelmi ágazati pótlékkal méltóképpen kifejezi a kormány a katonák mellett dolgozó mintegy 4400 közalkalmazott iránti megbecsülését is. Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: az ágazati közalkalmazottak átlagkeresete idén januárban mintegy 170 ezer forint volt. Ez két ütemben - először idén júliustól, majd jövő januártól - átlagosan 10 százalékkal emelkedik - közölte a szakszervezeti vezető. Egyúttal hozzátette: abban reménykednek, hogy a jövőre tovább növekvő honvédelmi költségvetésnek köszönhetően a katonák és a honvédelmi közalkalmazottak általános illetményemelése is folytatódik.