Beregrákosi gyerekeket látott vendégül a Meskete kalandpark + FOTÓK



A Szeged tőszomszédságában, több mint 3 hektáron elterülő kalandpark és tanösvény látta vendégül a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség szervezésében meghívott kárpátaljai vendégeket. A 18 beregrákosi gyerek egy hetet töltött Szegeden, ez idő alatt pedig megtekintették a megye nevezetességeit.
A Meskete kalandpark valódi mesevilág tanösvénnyel, s különféle faépítményekből álló modern kalandparkkal, ahol az elsősorban régi tanyavilágot idéző házi és ház körüli állatokkal ismerkedhetnek meg a látogatók, mint a rackajuhok, mangalicadisznók, tehenek, lovak és különböző szárnyasok. Az egykori Szilágyi-major helyén található park füves-fás területen fekszik, ezért a kilátóból türelmesen figyelve akár nyulakat, rókákat és őzeket is lencsevégre kaphatnak a természetbúvárok. Ilyen környezet, s sok-sok szabadidős elfoglaltság várta a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség szervezésében érkezett beregrákosi gyerekeket pénteken, egyhetes kirándulásuk utolsó állomásaként. Mintegy 18 fiatal teniszezett, tollaslabdázott, ismerkedett a tanyavilág élőlényeivel és íjászkodott a réten - sokan közülük először ragadtak nyílvesszőt
Oláh János
iránymutatása segítségével. "Június 13-án érkeztünk, tehát kerek egy hetet töltöttünk Szegeden a Honvéd téri egyházközösség jóvoltából, amiért nagyon hálásak vagyunk. A szervezők gondoskodtak róla, hogy a mi gyermekeink és a helyi felekezetből érkező gyerekek közös programokon vegyenek részt. Ennek a sorozatnak az utolsó állomása a Meskete kalandpark" - mondta portálunk érdeklődésére
Páll László
beregrákosi lelkipásztor.

A beregrákosi gyerekek közül sokan most először jártak Magyarországon, a lelkipásztor szerint számukra már maga az utazási is óriási élmény volt. Kezdetben mind küzdöttek a honvággyal, a programkavalkád azonban valamelyest feledtette a közel 400 kilométerre található otthon hiányát. Minden napra jutott valami meglepetés: az első vasárnap ismerkedéssel egybekötött istentiszteleten vettek részt a vendégek, majd rövid kirándulásra indultak az őket befogadó szegedi családokkal. Hétfőn a vadasparkban folytatódtak a kalandok, majd az ópusztaszeri emlékparkba is ellátogattak, majd meglátogatták a mórahalmi MiniHungary-t, csütörtökön pedig a Gellért Szabadidőközpontban játszottak. "Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerhessék az anyaországot, hiszen ez erősíti a nemzeti öntudatot. Bízom benne, hogy a kárpátaljai magyar gyerekeknek a jövőben lesz még lehetőségük Szegedre látogatni."
Egy hétig látott vendégül 18 beregrákosi gyermeket a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség - részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=548423
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 20.