Átadták a GEMMA új épületét + FOTÓK (FRISSÍTVE)



Péntek délelőtt kapta meg a sérült gyermekekkel foglalkozó GEMMA iskola és központ új épületének kulcsát.
A
korábbi problémákellenére sikerült kibővítenie kapacitását a Gemma Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskolának és a Gemma Szociális Szolgáltató Központnak, az intézmény új épületet tudhat a magáénak a Bakay Nándor utca 50. szám alatt, ahol kibővült keretek között folytatja működését a GEMMA, megtöbbszörözve a felvehető iskolások számát, illetve az ellátotti létszámot, ráadásul tágasabb, megfelelőbb környezetben. Az épületet a Szivárvány Autizmus Egyesület, mint a GEMMA intézmények fenntartója, vásárolta meg a szegedi önkormányzattól 69 millió forintért
Kiss-Rigó László
megyéspüspök kezdeményezésére, a Szeged- Csanádi Egyházmegye, Richter Gedeon Nyrt., OTP Bank Nyrt., MOL Magyarország, az Emberi Erőforrás Minisztérium 12 milliós forintos támogatásával, a 69 millió forintos vételárból fennmaradó részt pedig a szegedi Rotary Club teremtette elő. A befolyt adományok mellett a szervezet továbbra is támogatókat keres a fejlesztésekhez, melyekhez az új épület lehetőséget teremt, mint például mozgás rehabilitációs részleg, Speciális Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola.
Kissné Papfalvi Nóra
, a civil szervezet munkatársa szerint a kollégiumépület felújításának első üteme a tervek szerint a következő tanév kezdetére elkészül, így a 24 gyermeket oktató iskola és az ugyanennyi fiatalnak segítséget nyújtó nappali központ költözhet az új helyre. A második ütemben az épület emeleti szintjének rekonstrukciója és az akadálymentesítés következik. A tervek szerint 2016 őszére befejeződő beruházás teljes költsége mintegy 150 millió forint - tette hozzá Kissné Papfalvi Nóra. A GEMMA-t a Szivárvány Autizmus Egyesület 2010-ben szülők és szakemberek összefogásával hozta létre, hogy hiánypótló szolgáltatást nyújtson a súlyosan- halmozottan sérült gyermekek oktatása és szociális nappali ellátása terén. Különös tekintettel nappali ellátást nyújtson a fiatal autizmussal élő felnőtteknek. A GEMMA intézményei egy 250 négyzetméteres városszéli volt iskolaépületben működnek, melyet a városi önkormányzattól bérel a szervezet. Az intézmény azonban több éve „kinőtte” az épületet, nem tudta befogadni a jelentkezőket. Ezáltal a vegyes funkcióra használt csoportszobák már régen nem felelnek meg a törvényi szabályozásnak, valamint a fogyatékos ellátás európai szemléletének. Számos törvényi szabályozáson át 2014 szeptemberétől a GEMMA egy iskolára és egy fogyatékos személyek nappali ellátását nyújtó intézményre vált szét, szakmai szempontok alapján.
A Bakay Nándor utca 50. szám alatt kapott új épületet a GEMMA.http://szegedma.hu/?p=546384
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 12.