Közélet

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

2015. május 21., csütörtök
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba
Beer Miklós

Elindult négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba. A pünkösdi szentmisét szombaton Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be.

A vonattal útra kelő mintegy nyolcszáz zarándokot indulás előtt

Beer Miklós

váci megyés püspök áldotta meg. A vonat Erdélyben Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, szombaton pedig a csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok. A zarándoklat záró eseménye vasárnap, a Gyergyószentmiklós főterén bemutatott szentmise lesz, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet. Valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják a zarándokokat, akiknek szavait közvetítik a vonatrádión is. A szervezők tájékoztatása szerint Kolozsváron mások mellett

Mile Lajos

kolozsvári főkonzul is köszönti majd a vonat utasait. A másik zarándokvonat, a Csíksomlyó Expressz éjfélkor indul Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozik hozzá péntek hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indul Erdélybe. A vonatok mellett számos plébániai és más közösség szervez buszos zarándoklatot Csíksomlyóra. Az egyiken ott lesz a Bolíviából nemrég kiszabadult Tóásó Előd is, aki 2009-es bolíviai letartóztatása óta először látogathat haza szülőföldjére. Tóásó Elődöt Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere hívta meg, hogy csatlakozzon a kerület és a helyi katolikus plébánia által szervezett zarándoklathoz. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.