Beszédesen hallgat az SZKT a piros trolik ügyében - csak a madarak csiripelnek...



Az már biztos, hogy még el sem kezdték javítani a forgalomból áprilisban kivont vörös trolikat, és az is látszik, hogy az SZKT érdemben nem válaszol semmilyen, a problémákat firtató kérdésre.
„A troliflotta átvizsgálásakor kiderült, hogy kisebb műszaki problémáról van szó, amely néhány nap alatt orvosolható. Mivel a jótállási idő még fennáll, ezeket a javításokat a gyártó köteles elvégezni, záros határidőn belül. Amennyiben a Szegedi Közlekedési Társaság önmaga végezné el a munkálatokat, ezzel veszélybe kerülne a trolibuszokra érvényes 25 hónapos garancia. Ha azonban a gyártó az előírt határidőn belül nem kezdi meg a javítást, akkor az SZKT ezt maga végzi el, mégpedig a gyártó költségére. Így ha a gyártó hétfőig nem lép, az SZKT megkezdi a munkálatokat” – tájékoztatott
Kojedzinszky Richard
, az SZKT ügyvezető igazgatója, akihez több kérdést is intéztünk a forgalomból lassan két hete kivont új, piros szegedi trolik ügyében. Válaszából kiderül, az az információ igaz, hogy még el sem kezdődött
a járművek javítása, ám arra nem kívánt reagálni, hogy valóban súlyos elektronikai gondok vannak-e azokkal. Azt is szerettük volna megtudni, hogy miért nem kezdődött el még a trolik javítása. Arra is rákérdeztünk, hogy a forgalomba állított pótjárművek fogyasztása, fenntartása ugyanannyiba kerül-e, mint az új trolibuszoké. Ha netán több pénzébe kerül ez az SZKT-nak, akkor vajon kompenzálja-e az önkormányzati társaságot például a gyártó? Azt is megkérdeztük Kojedzinszky Richardtól, hogy amennyiben mégis visszavonják típushiba miatt a trolibuszokat, akkor milyen lépéseket fog tenni a cég, netán kötbérperre lehet-e számítani. Választ semmilyen kérdésre nem kaptunk. A jelenlegi közgyűlési többség bármennyire is próbálja róla elterelni a figyelmet, ismeretes, a trolitendert 2008-2009-ben bonyolították le, amikor még a
Botka László
polgármester irányította MSZP-s többség által kinevezett
Dózsa Gábor
vezette az SZKT-t. A járművek egyébként darabonként 228 millió forintba kerültek, közülük 11-et uniós támogatásból vásárolt meg a Szegedi Közlekedési Kft., kettőért a város fizetett.
Az első vörös troli2013 július végén érkezett meg Szegedre, a
tizedikpedig tavaly áprilisban a trolibusz-közlekedés harmincötödik születésnapján. Ahogy megírtuk, a
Népszabadság információi szerint
nem puszta ellenőrzés lehet szó, hanem súlyos problémáról, erre utal, hogy teljesen váratlanul, egyszerre vonták ki a forgalomból mind a 13 másfél éve vásárolt járművet. A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) rámutatott: amennyiben súlyos típushibát tárnak fel a Škoda-Ikarus közös fejlesztésében, a városnak vissza kell fizetnie a támogatást.
Tóth István Tibor
, az SZKT korábbi ügyvezetője úgy fogalmazott a
, hogy „vannak olyan madárcsicsergések, amik szerint akár életveszélyes is lehet a jármű”.
A vörös trolik javítása még nem kezdődött el, az SZKT pedig nem ad érdemi válaszokat - mi lesz az új szegedi trolikkal? KLIKK: http://szegedma.hu/?p=534945 Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 6.