A középszintű matekérettségi második része baráti volt



Megijedtek a vizsgázók a középszintű matekértettségi 45 perces részében felbukkanó vektoros feladattól, mert eddig ilyen formában nem szerepelt. Cserébe mindössze három pontot ért. Szaktanárral értékeltük a feladatsort.
"Mikor először rápillantottam a feladatsorra, azt gondoltam, nincs benne semmi szokatlan. A térgeometria feladat azonban meglepte a vizsgázókat, mert a vektoros feladatok eddig csak sík ábrázolásban fordultak elő" - árulta el
Papós András
, a makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium tanára arra a kérdésünkre, mi okozott akkora riadalmat az interneten a középszintű matekérettségivel körül. Hozzátette, intézményük diákjait is kellemetlen meglepetésként érte a feladat, hiszen térábrázolásban ilyen feladatot még egyetlen alkalommal sem tettek be az elmúlt 10 évben. Akiken eluralkodott a félelem az ismeretlentől, értékes perceket veszíthetett a háromórás vizsga első, mindössze 45 perces felén. A feladatsor illeszkedett az érettségi vizsga tartalmára vonatkozó jogszabályi előírásokhoz és a tananyaghoz is, csak a váratlan helyzet okozhatott átmeneti zavart a diákoknál. "Megijedtek a vizsgázók, a kétségbeeséssel pedig időt veszítettek. Az első rész sok rövid feladatból áll, az időzavar pedig egyébként is gondokat szokott okozni" - folytatta a szaktanár. Megjegyezte, a riadalmat keltő feladat egyébként összesen 3 pontot ért. A középszintű matekérettségi második része azonban nem okozott meglepetést, Papós András szerint kifejezetten baráti feladatokat kaptak a gyerekek. Síkgeometriát, abszolútértékes egyenleteket, függvényeket és statisztikákat tartalmazott a 135 perces sor. "A statisztika feladatok ráadásul sok pontot értek, ezeket általában szeretik is a diákok. Ugyanakkor úgy vettem észre, hogy vegyes hangulatban hagyták el a termet a vizsgázók. Akinek tudása erős közepes, azok vidáman jöttek ki, akik pedig korábban is csak a kettesért küzdöttek, aggodalmasan tekintettek maguk elé."
Mindössze 3 pontot ért a középszintű matekérettségin riadalmat keltő vektoros feladat. Szaktanárral értékeltük a feladatsort.http://szegedma.hu/?p=534655
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 5.