Közélet

Reklámadó: a kormány 5,3 százalékos maximális reklámadó-kulcsot javasol

Reklámadó: a kormány 5,3 százalékos maximális reklámadó-kulcsot javasol

2015. április 9., csütörtök
Reklámadó: a kormány 5,3 százalékos maximális reklámadó-kulcsot javasol

A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy 5,3 százalék legyen a reklámadó maximális mértéke - ismertette a kabinet előző napi döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Lázár János

elmondta, hogy ebből az adónemből 7-8 milliárd forintos bevétellel számolnak, az pedig még kérdéses, legyenek-e olyanok, akik a nulla kulcsos sávba tartoznak majd. Úgy vélte, hogy a bizottság valószínűleg elfogadna egy, a nulla és az 5,3 százalék közötti második kulcsot. Ebben még nem született végső döntés - mondta. Megjegyezte, hogy a magyar kis- és középvállalkozásoknak megpróbálnak segíteni, de e téren az Európai Bizottsággal is egyeztetniük kell. Hozzátette: a jövő héten be kell nyújtani a javaslatot az Országgyűlésnek, és az új törvényt április-május folyamán el kell fogadni. Még ha lesznek is, akik mentesülnek a fizetés alól, lesz reklámadó, és Európában a legmagasabb lesz - rögzítette Lázár János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.