Huszonkét művészt támogat az önkormányzat + FOTÓK



Szerda délutáni ülésén osztotta ki a kulturális támogatásokat a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági bizottság, az ötvenkét beérkezett pályázat közül huszonkettőnek ítéltek támogatást.
Művészeti ösztöndíjakat és alkotói támogatásokat ítélt oda szerdai ülésén a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági bizottság. Három kategóriában összesen 52 pályázat érkezett: pályakezdői támogatást a letelepedéssel, beilleszkedéssel kapcsolatos gondok enyhítésére osztották ki a 35 év alatti pályázók között, művészeti ösztöndíjat felsőoktatási intézményben művészeti képzésben résztvevő, állandó szegedi lakóhellyel rendelkező, vagy szegedi művészeti intézményben dolgozó művészjelölt igényelhetett, míg alkotói támogatással a már befutott, ismert művészeket patronálják. Az ösztöndíjra benyújtott hat pályázat közül egyet elutasítottak szegedi kötődés hiányában, a két megszavazott személy,
Kosztándi Orsolya
és
Tiszai Rebeka
idén szeptembertől két féléven át havi 105 ezer forintos juttatásban részesülnek. A pályakezdői támogatást igényeltek közül hármat emelt ki a bizottság,
Laczák Boglárka
és
Garamvölgyi Anett
hangszervásárlásra, illetve javításra, míg
Barta Gergely
egy önálló kiállítás megrendezésére kaphat 150 ezer forintos juttatást.