"Ne pofázz" - Révész Mihály durván odaszólt Haág Zalánnak a kulturális bizottság ülésén + FOTÓK



Eseménydús napot tudhatnak maguk mögött a szegedi képviselők, a szervezeti és működési szabályzat módosítása ugyanis a jogi, a pénzügyi és a kulturális bizottság ülésén is felháborodást okozott. Haág Zalán hosszas szóváltás után és Révész Mihály durva beszólására otthagyta a napirendi pontokat, hátrahagyta az ülést.
Már a reggeli
pénzügyi bizottság ülését is parázs viták tarkították, személyeskedéstől sem volt mentes a csütörtöki szótacsataáradat. Minden bizonnyal a pénteki közgyűlés előtti feszültség ült rá a helyi képviselők hangulatára, egy napirendi pont - pontosabban az a köré épített vita - a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságon elharapódzott. A feszültség forrása az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatról szóló önkormányzati rendelet módosítása volt, melybe -
Solymos László
(MSZP) várospolitikai alpolgármester ismertetése szerint - belevették, hogy a bizottság elé kerülő nyílt és (bizonyos feltételek mellett) zárt ülési anyagok is elérhetőek legyenek a tagok számára. Továbbá ismertette: a személyeskedő megjegyzéseknek ezentúl a parlamenti házszabályokhoz hasonló módon vetnének véget az üléseken és a közgyűlésen.
Haág Zalán
azt kifogásolta, ez esetben a polgármester kezében lenne a mérlegelés joga, hogy szóhoz juttatja-e egyetlen egyszer a sértettet vita végén, amitől szerinte még inkább eldurvulhat a hangulat. Hangsúlyozta,
Botka László
eddig sem tartotta be az szmsz-t, ráadásul egy olyan - a szegedi szmsz-től eltérően az ellenzéknek széles jogosítványokat biztosító – házszabályra hivatkoznak, amit az MSZP mindig bírál. A KDNP-frakció ezért módosító javaslatot tett. Ezenkívül kifogásolta azt is, hogy az önkormányzati képviselők – ha nem tagjai az adott bizottságnak - csak a bizottsági ülések meghívójába az összefoglalt napirendi pontokba tekinthetnek bele. Solymos László azt állította, az előterjesztések most is mindannyiuk számára nyilvánosak, a zárt ülések anyagit pedig ugyancsak külön kóddal elérhetik a képviselők. Ezt Haág Zalán cáfolta: ő ma is kipróbálta, de a bizottsági hatáskörbe tartozó előterjesztéseknek csak a töredékét lehet letölteni a város belső informatikai rendszeréből. Az alpolgármester nem értett egyet Haág módosító javaslatával, pontosabban annak szükségességével, ennek következtében kisebb összetűzés alakult ki közöttük. A vitának
Révész Mihály
(MSZP) azzal vetett véget, hogy durván rákiabált Haág Zalánra, hogy fogja be a "pofáját". A KDNP-s képviselő nem kívánt maradni egy olyan kulturális bizottsági ülésen, ahol éppen a kulturált viselkedésre hánynak fittyet a résztvevők. Az önkormányzati rendelet módosítását végül megszavazták,
Kozma József
(MSZP) elnök azonban csak Haág távozása után intette rendre a jelenlevőket.

Az ülés a továbbiakban rendben folytatódott. Az alpolgármester ismertette: az önkormányzati fenntartású intézmények élére novemberben kinevezett ügyvezetők elkészítették üzlettervüket, amelyből kiderült, 112 millió forinttal kevesebbek igényelnek. A számok azt mutatják, a csőd széléről visszahozott IH mostani felelős gazdálkodásával meggátolható a folyamatos veszteség, sőt, minimális profitit is képes lesz termelni változatlan önkormányzati segítség ellenére is. Kiemelte a Szegedi Vásár és Piac Kft.-t, amelytől 50 millió forint feletti eredményre számítanak számítanak év végére.
Tóth Károly
(MSZP) a napirendi pont részleteinek ismertetését követően hozzátette, meggondolandó, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokat a későbbiekben is külső szervezővel bonyolítsák le.
Hüvös László
(KDNP) hangsúlyozta, a Szegedi Városkép Kft. átvizsgálása során semmilyen problémát nem találtak a céggazdálkodásban, ezt a felügyelőbizottság is így ítélte meg. Végül az IH, a Szegedi Városi Televízió, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok esetében elfogadták a 2015-ös üzleti tervet, míg a többi 100 százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság estét tárgyalásra "küldték".

A képviselők megszavazták többek között, hogy a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata lássa el a továbbiakban az Agora és a Kövér Béla Bábszínház gazdasági feladatait, ugyanis ezt törvény írja elő a 100 fős létszám alatti intézményeknél. Az úgynevezett preferált szervezetek felülvizsgálati eredményei is a testület elé kerültek. Korábban arra kötelezték az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-t, adjon tájékoztatást arról, mely ingatlanokat mely szervezetek vettek bérbe kedvezményesen, illetve kik azok, akik nem fizetik a bérleti díjat. Az elemzés rávilágított: 2 preferált bérlő maga kezdeményezte a szerződés megszüntetését, 4 szervezetnél megszüntették a preferált státuszt (így például a Munka Világa Közhasznú Egyesületnél és az Alternatíva Egyesületnél). Ők már a jövő hónap elejétől csak piaci alapú bérleti díjjal juthatnak az ingatlanhoz. A képviselők egyhangúlag igennel döntöttek. Az ifjúsági, a kulturális, valamint az idegenforgalmi támogatási keret felhasználásáról is döntöttek a képviselők: a legfontosabb változás, hogy - az idegenforgalmit leszámítva - a javaslat szerint csak a civilek kapnak a fennálló összegből, állami, önkormányzati vagy egyházi társaságok nem is pályázhatnak rá.
Eldurvult a helyzet a kulturális bizottság ülésén. Úgy tűnik, szmsz módosítás kiverte a biztosítékot a képviselőknél.http://szegedma.hu/?p=521415
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 25.