Közélet

Makón járt Ilan Mor izraeli nagykövet

Makón járt Ilan Mor izraeli nagykövet

2015. március 31., kedd
Makón járt Ilan Mor izraeli nagykövet
ilan_mor_mako

Zsidó kulturális fesztivált terveznek Makóra, megerősítik a testvérvárosi kapcsolatot Kyriat Yammal, megújulhat a helyi neológ és az ortodox izraelita temető – többek között ezekről tárgyalt keddi látogatásán Ilan Mor, Izreal Állam magyarországi nagykövete és Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Ilan Mor

nem csupán baráti látogatásra érkezett Makóra március utolsó napján, vagy azért, hogy bemutatkozzon a város új polgármesterének, sok sikert kívánva munkájához, hanem azért is, hogy megbeszélje, milyen lehetséges utakon tudnak együtt gondolkodni a jövőben. A nagykövet elmondta, szeretné megerősíteni a testvérvárosi kapcsolatot a város és Kiryat Yam között. Támogatja annak ötletét, hogy a zsidó kultúrát bemutató fesztivált rendezzenek majd Makón és arról is beszélt, pártolja a mezőgazdasági és turisztikai kapcsolatok erősítését. Ilan Mor elmondta, nagyon fontosnak tartja a fiatalok tájékoztatását, ezért is tartott rendhagyó történelem órát a helyi József Attila Gimnáziumban. Ilan Mor először a polgármesteri hivatalba érkezett, ahol

Farkas Éva Erzsébet

fogadta, itt beszéltek a lehetséges együttműködésről. Felvetődött az az elképzelés, hogy zsidó kulturális fesztivált rendeznének majd a városban. Cserediák programot is indítanának, hogy a makói és izraeli gyerekek jobban megismerhessék egymás kultúráját. Farkas Éva Erzsébet polgármester arról beszélt, hogy megtiszteltetésnek tekinti a nagykövet makói látogatását, hiszen Makót régen Kis Jeruzsálemként is emlegették, komoly hagyományokra épül az e téren ránk hagyott tudás. Több emlékhely is van a városban, amelyek ápolását, megőrzését fontosnak tartja az új városvezetés. A jövőbeni tervek között szerepel, hogy a helyi neológ és az ortodox izraelita temetőt is felújítanák. Az egyedülálló fejlesztés, kiemelt projektnek számítana, hiszen a zsidó hagyományok szerint újulna meg mindkét temető. A helyi, országgyűlési választó kerületben mezőgazdasági termékeket bemutató csarnokot hoznának létre, ahol a makói hagymát is szemléltetnék. Ilan Mor a Hagymatikum Gyógyfürdőben tett látogatása után megtekintette a Neológ zsinagóga-emlékhelyet, Dr. Kecskeméti Ármin emléktáblát, az Ortodox Zsinagógát, ahol lerótta tiszteletét. Programja a Hagymaházban zárult. Az emlékhelyek megtekintésén a helyi Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület tagjai, önkormányzati képviselők és magánszemélyek is részt vettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.