Közélet

Jövőre az Országgyűlés elé kerülhet az új polgári perrendtartási kódex

Jövőre az Országgyűlés elé kerülhet az új polgári perrendtartási kódex

2015. március 20., péntek
Jövőre az Országgyűlés elé kerülhet az új polgári perrendtartási kódex

A jövő évben az Országgyűlés elfogadhatja az új polgári perrendtartási kódexet - mondta Trócsányi László, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Az igazságügyi miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy csütörtökön a tárca vezetőjeként tájékoztatta a parlamenti frakciók képviselőit a minisztériumban zajló, a polgári, a büntetőjogi és a közigazgatási perrendtartással kapcsolatos jogalkotási munkáról. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az új polgári törvénykönyvet az előző ciklusban elfogadta az Országgyűlés, azonban a perrendtartás szabályait még egy 1952-es törvény szabályozza. Ebben a helyzetben a kormány az igazságügyi tárca előterjesztése alapján már elfogadta a polgári perrendtartás koncepcióját, ami alapján megkezdődhet a kodifikáció és az év végére elkészülhet a normaszöveg is. Vagyis jövőre kerülhet a parlament elé a jogszabály - ismertette a folyamatot a miniszter. Hangsúlyozta, hogy az eljárás felgyorsítása érdekében egyrészt a perelőkészítés szabályain változtatnának, illetve meg kívánják könnyíteni a csoportpereket. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a már zajló perekre rácsatlakozhatnának egyéb károsultak is, és nem kellene új eljárást kezdeményezniük. Ennek szükségességét a többi között megmutatták a devizahiteles ügyek, de ily módon akár egy 20 ezer forintos kár esetében is érdemes lehet majd perelni - sorolta a példákat a tárcavezető. Végül hangsúlyozta: azért egyeztetett a parlamenti pártokkal, mert a jogszabályok döntően meghatározzák a jogászi hivatásrendek, a bírók, ügyészek, ügyvédek működését, de a peres felek szerepét is. A megfogalmazott célokat az ellenzéki pártok is pozitívan fogadták - értékelt

Trócsányi László

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.