Közélet

Hatékonyabb együttműködéssel segítenék az ügyfeleket a járások és a települések + FOTÓK

Hatékonyabb együttműködéssel segítenék az ügyfeleket a járások és a települések + FOTÓK

2015. február 18., szerda
Hatékonyabb együttműködéssel segítenék az ügyfeleket a járások és a települések + FOTÓK
toosz16_gs

A TÖOSZ Csongrád megyei polgármesteri fórumán elhangzott: olajozottabbá kell tenni a járási és az önkormányzati hivatalok kapcsolatát. A résztvevők a 2014-2020-as fejlesztési lehetőségekről is tájékoztatást kaptak.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége idén is megrendezi hagyományos megyei polgármesteri fórumait. A Csongrád megyei találkozót február 18-án tartották Szegeden, a Megyeházán. A fórumon részt vett

Zongor Gábor

, a szövetség főtitkára,

Kerekes Miklós

, a szervezet társelnöke,

Juhász Tünde

megyei kormánymegbízott és

Kakas Béla

, a megyei közgyűlés elnöke is. Zongor Gábor az eseményt megelőzően sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a települési polgármestereknek tájékoztatást adjanak a MANORKA projektről, mely egyéb elemei mellett az önkormányzati és járási hivatalok kapcsolatának hatékonyabbá, gördülékenyebbé és szabályozottabbá tételét célozza a helyi adottságok figyelembe vételével. 100 járási tréninget szerveznek az önkormányzati hivatalok munkatársainak a program keretében, összegyűjtik a helyi tapasztalatokat, és a végén a TÖOSZ, a szakmai partnerek, a Miniszterelnökség és a kormányhivatalok közreműködésével a kormányzat, az önkormányzatok és a járási hivatalok mindennapi munkáját segítő tananyag: közös tudástár készül. A MANORKA egyébként – mint elmondta – 2013 őszén indult, 2016 áprilisáig tart, és a Norvég Alap támogatásával a magyar-norvég kapcsolatok erősítésére, az önkormányzati kapacitás fejlesztésére irányul. A résztvevők intenzív párbeszéddel az önkormányzati érdekvédelem megerősítésére, hatékonyabbá tételére törekednek: az önkormányzati és járási hivatalok együttműködésének megerősítése mellett olyan modulok szerepelnek a projektben, mint a női esélyegyenlőség ügye vagy éppen a közélet és magánélet harmóniájának megteremtése, illetve az önkormányzati cégek megerősítése. „Az ügyfél számára teljesen mindegy, hogy önkormányzati vagy állami szintről részesül az államigazgatási vagy közszolgáltatási ellátásban, csak az a lényeg, hogy jó minőségben kapja azt, ezért törekszünk a rendszer fejlesztésére a kormányzattal egyetértésben” – emelte ki a TÖOSZ főtitkára. Közölte: a megyei polgármesteri fórumok másik központi témaköre a 2014-2020 közötti európai fejlesztési időszak önkormányzatokat érintő lehetőségeinek bemutatása, külön kiemelten a vidékfejlesztési források felhasználására. Ezenkívül ismertetik a TÖOSZ programjait, és szó esik olyan aktuális önkormányzati ügyekről is, mint például a polgármester jogállása és javadalmazása. Kerekes Miklós társelnök, Ajak polgármestere hozzáfűzte, Magyarországon az önkormányzatokat közvetlenül választják, míg a járási hivatalok kinevezett bürokratikus végrehajtó intézmények, ugyanakkor napjainkban elsősorban ez utóbbiak kerülnek közvetlen kapcsolatba az állampolgárokkal. Az új rendszert minden érintettnek tanulni kell még, az állampolgároknak (akiknek eddig az önkormányzat volt a közvetlen kapocs), valamint a hivatalnoki gárdának is, ezért is bírnak kiemelt jelentőséggel a főtitkár által említett tréningek. A Csongrád megyei tapasztalatokról szólva Juhász Tünde kormánymegbízott közölte, a kormányhivatal és a 2013. január 1-jével felállt járási hivatalok jól működnek, beváltották a létrehozásukhoz fűződő ígéreteket. Minden visszajelzés azt igazolja, hogy az állampolgárok, azaz az ügyfelek elfogadták az intézményrendszert, mely egyre gördülékenyebben működik. A kormányzat szándéka a profiltisztítás, az államigazgatási feladatok ellátásának egységesítése. A januári kormányablaknyitások is ennek jegyében történtek, és a végső cél, hogy az állampolgárok kiszolgálása minél inkább egyablakos rendszerben történjen, tehát a kormányablakoknál lehessen elindítani és intézni valamennyi államigazgatási ügyet. A profiltisztítási folyamat tovább tart, március 1-jétől a járási hivatalokhoz kerül a szociális ellátások folyósítása. Emellett az ügysegédi rendszert is fejlesztik a járási hivatalokban, ezek a munkatársak bizonyos ügyfélfogadási időben a „kihelyezett kormányablakok” lesznek egy-egy településen, náluk is felvilágosítást lehet kapni, és bármilyen ügyet el lehet majd indítani. Hozzáfűzte, a településeken élők gyors, hatékony és eredményes kiszolgálásának érdekében rendkívül fontos, hogy ezen a téren zökkenőmentes legyen a kormányhivatal, a járási hivatalok és az önkormányzatok együttműködése.

toosz17_gs

Kakas Béla megyei közgyűlési elnök arról beszélt, hogy a jelenlegi átalakulásban magától értetődően merült fel a településekben a kérdés, mi lesz a helyi önkormányzatok feladata, mi marad náluk, csökken-e a súlyuk. Az államigazgatási feladatok integrálása, racionalizálása az elnök szerint azt eredményezi, hogy a kormányhivatalba és a járási hivatalokba hatalmas mennyiségű munka került át, míg az önkormányzatok az adott feladataikra jobban koncentrálva helyben felelnek a településeikért. Ő is kiemelte az együttműködés fontosságát, hiszen – jelezte – adott esetben és adott időszakokban akár akadályozni is képesek lehetnek a hivatalok a települési munkát. Tájékoztatott: 2014 és 2020 között a megyei önkormányzat legfontosabb feladata a területfejlesztés, a települések gazdaságfejlesztésének koordinálása az európai uniós pályázati források menedzselésével. Ennek is alapja a kormányhivatal, a járási hivatalok, a megyei és a települési önkormányzatok eredményes kooperációja. Csongrád megye 60 települési önkormányzata az Integrált Területi Program keretében 29,1 milliárd dedikált forrást használhat fel, ezt arányosan akarják felosztani, hogy megfelelő módon helyzetbe jutva, integrált módon fejlődjenek Csongrád megye térségei, senki se maradjon le. Február 23-ától a megyei közgyűlés vezetése a járási székhelyeken személyesen egyeztet ezekről a kérdésekről, a települési fejlesztési célokról a polgármesterekkel. A következő időszak feladata – jegyezte meg – a települési projektek finomhangolása. A tervek szerint szeptembertől már a szerződések és kifizetések következnek a pályázatokban, ennek az alapjait rakják le az egyeztetések során. A TÖOSZ mint az önkormányzati érdekek védelmére és az önkormányzatok fejlesztésére hivatott szövetség egyébként valamennyi tagjának rendszeresen lehetőséget biztosít az önkormányzati összefogás jegyében arra, hogy kifejthesse véleményét, megfogalmazhasson észrevételeket, és megvitathasson javaslatokat. A megyei polgármesteri fórumokon ugyanakkor nemcsak a tag önkormányzatok képviselői vehetnek részt, hanem azok is, amelyek eddig nem csatlakoztak a szövetséghez. A szegedi fórumon megtörtént a Csongrád megyei tisztújítás is: a TÖOSZ megyei szervezetének képviselői négy küldöttet, valamint közülük megyei tagozatvezetőt választottak. 2015. január 20-a és március 15-e között minden megyében tisztújítást tartanak a TÖOSZ-ban, az országos tisztújító gyűlést a megyei küldöttválasztások után, 2015. április 9-én rendezik majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.