Gál Kinga: a szocialista frakció nem támogatta az EP kisebbségügyi munkacsoportjának a megalakulását

A sajtóban megjelentekkel ellentétben az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi munkacsoportja tavaly decemberben tartotta meg alakuló és tisztújító ülését, amelyen Gál Kinga fideszes EP-képviselőt a munkacsoport társelnökévé választották, az EP szocialista frakciója a munkacsoport létrejöttét nem támogatta, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig jelen sem volt a decemberi alakuló ülésen - közölte pénteki közleményében Gál Kinga.
Ujhelyi István
előző napi közleményében azt hangoztatta, hogy nemzeti koalícióra van szükség a határon túli ügyekben, és e tekintetben a jobboldali képviselőkkel is késznek mondta magát a közös munkára. "Ezért is támogattam például
Gál Kinga
fideszes EP-képviselő társelnökké választását a csoportban" - jegyezte meg. Gál Kinga szerint az Ujhelyi közleményében foglaltakkal ellentétben a valóság az, hogy a december 18-i alakuló ülésen a szocialista képviselő nem is volt jelen. "A szocialista frakció már a munkacsoport létrejöttét sem támogatta, amely három másik frakció, a Néppárt, a Liberálisok és a Zöldek támogatásával alakulhatott újra" - írta Gál Kinga. A néppárti EP-képviselő ehhez hozzátette: a munkacsoport idei első ülése 25 EP-képviselő jelenlétével zajlott, akik aktív eszmecserében vettek részt, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg az elkövetkező időszakra. Ujhelyi István, bár jelen volt ezen az ülésen, meg sem szólalt - olvasható Gál Kinga közleményében.