Az ország legkorruptabb ügyének választották az elrulettezett szegedi óvodát + FOTÓK, VIDEÓK



A szegedi Deák Ferenc utcai óvoda bezárása nyerte a Transparency International és a 444 közös lobbipályázatát. Harmincévnyi működés után, 2007-ben került lakat a Down-os és autista gyermekeket egészséges társaikkal integráltan nevelő intézményre, a gyanú szerint a közelben nyíló kaszinó nyomása miatt. Egykori érintettekkel és szakemberekkel idéztük fel a történeket.
Több mint hét év után került ismét az országos média hasábjaira a Deák Ferenc utcai óvoda bezárásának ügye és az azt kísérő kaszinóbotrány. Egykori kollégánk,
Dobó Csaba
a Transparency International és a 444 közös lobbipályázatára nevezte a
szegedi intézmény körüli botrány anyagát
, amelyet a zsűri elsőnek választott a beküldött korrupciós sztorik közül. Hogy miért kellett bezárnia a belváros egy jó hírű, integrált nevelési intézményének? Mi köze van az egészhez a Híd utca sarkán nyílt kaszinónak? A tiltakozás élére álló egykori önkormányzati képviselővel,
Szabó Lászlóval
idéztük fel a történteket.
Ingyen is helyrehozták volna a fűtést, mégis bezárták
"
Botka László
soha többé nem játszhatja el az esélyegyenlőségért harcoló, szociálisan érzékeny politikust, miután mondvacsinált okokból bezáratta Szeged egyik legjobban működő, integrált óvodáját" - hangsúlyozta Szabó László. Az egykori politikus személyes érintettséggel bírt az ügyben, hiszen két gyermekét is a Deák utcai oviba íratta be, elmondása szerint nem csak a színvonalas nevelői munka, de a modern, toleráns szemlélet miatt is. Három évtizedes működése alatt az óvoda sikerrel nevelte együtt a down-szindrómás és autista gyermekeket egészséges társaival - előbbiek jobban teljesítettek a hagyományos óvodai környezetben, míg utóbbiak elfogadóbbá válhattak társaik iránt.

2007-es kép a még működő óvoda ablakairól...

...illetve egy nem sokkal utána készült fotó a rövid életűnek bizonyult Merkúr játékteremről
2007 szeptemberében váratlanul bejelentette az önkormányzat, hogy bezáratná az óvodát, melyet egy ÁNTSZ vizsgálat eredményére alapozott. A tisztiorvosi szolgálat szerint az épület fűtésrendszere elavulttá, balesetveszélyessé vált, a javításra azonban nem kívánt áldozni a város, mikor pedig egy vállalkozó jelentkezett, hogy saját pénzből megcsinálja a szükséges javításokat, felajánlását elutasították. Ezúttal pedig az oktatási törvény 2008. augusztus 31-én hatályba lépett módosítására hivatkoztak, amely előírja, hogy udvar nélkül nem működhet óvoda, így pedig az épület felújítását is feleslegesnek tartják. Ez az indok is gyenge lábakon állt, hisz országos szinten sem egyedülálló, hogy intézmények együttműködjenek, és egymás udvarát használják, a belvárosi ovitól néhány perc sétára játszótér és óvodai, iskolai udvar is akad.
Két óvoda bezárt, egy kaszinó megnyitott
A szülők felháborodására az ÁNTSZ visszakozott, mint mondták, ők csak javaslatot tettek a felújításra, nem kezdeményezték az ovi bejárását. Még a várost vezető koalíciót is megosztotta az óvoda példátlan, év közbeni bezárása, az SZDSZ-frakció egy nyílt levéllel fordult Botka László polgármesterhez azzal a kéréssel, hogy a Deák Ferenc utcai óvoda működhessen a nevelési év végéig. December elsején végleg bezárta kapuit az integrált ovi, a 47 gyermek - köztük 13 speciális nevelésű - pedig egy külvárosi intézményhez került.
Hiába a könnyek, hiába a tüntető szülők, lakat került az ovira. Alábbi fotóink a bezárás előtti utolsó estén készültek!
A Rigó utcaira költöttek - hogy aztán ledózerolják
Szabó Lászlónak mint önkormányzati képviselőnek felajánlották, hogy gyermekeit vigye át abba az óvodába, ahová Botka László gyermekei is járnak, ő erre csak úgy lett volna hajlandó, ha a Down-szindrómás apróságok is megkapják ugyanezt a lehetőséget. "A nevelői gárdát szétszórták, a szülőket pedig kész helyzet elé állították: vihetik a gyereket egy teljesen más szemléletű óvodába a város másik végébe. Ismertem egy családot, akik Szegedről Franciaországba költöztek ezt követően, mert egyszerűen nem találtak a környéken ideális képzést nyújtó intézményt" - mondta el Szabó László. Hozzátette: ugyan a városvezetés sajnálta a pénzt a speciális gyermekekkel is foglalkozó Deák utcai ovi rekonstrukciójára, a kenderfonó épületében működő Rigó utcai óvoda felújítására áldozott, majd az egészet bedózerolták, hogy a helyében felépülhessen az Árkád bevásárlóközpont. A belvárosban így csupán két intézmény fogadja az ovisokat, a Nádor és a Toldi utcában, égető hiányát érzik a helyiek egy óvodának.