Közélet

Rogán: fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat

Rogán: fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat

2014. december 21., vasárnap
Rogán: fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat

Fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat, és a Magyarországon keletkezett bevételek után a nemzetközi kereskedelmi láncoknak is itt kell adózniuk - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap újságíróknak az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött törvényekről. Rogán Antal jelezte azt is, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem mennek el az ellenzék által kezdeményezett, az útdíjjal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésre.

A kormánypárti politikus - a köztévé híradója és a RTL Klub tudósítása szerint - elmondta, figyelembe veszik

Áder János

köztársasági elnök kifogásait a parlament keddi rendkívüli ülésén. Áder János pénteken küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Az államfő a kereskedelmi törvényt uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást - amely a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárási szabályait állapítja meg - a többi között a szakhatóságokkal kapcsolatos szabályozása miatt tartja aggályosnak a köztársasági elnök.

Rogán Antal

azt mondta, a plázaépítési tilalmat fenn kell tartani, nem szeretnék, hogy január 1-jétől Magyarországon ismét épülhessenek plázák. Hozzátette: ha a parlament ezzel a kérdéssel csak februárban foglalkozna, akkor joghézag alakulhatna ki, amely később vagy jogvitákhoz, vagy ténylegesen megvalósuló plázaépítésekhez vezet. A kereskedelmi törvény módosítása kapcsán a Fidesz frakcióvezetője közölte, azt látják, a nemzetközi kereskedelmi láncok többször is tettek kísérletet arra, hogy a Magyarországon keletkezett bevételeiket külföldre vigyék; valamely külföldi leányvállalatuknál adózzanak utána, és a profitot ott vegyék ki. Véleménye szerint Magyarországnak nem ez az érdeke, ezért gondolják azt, olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek ösztönzik a cégeket arra, hogy Magyarországon adózzanak bevételeik után. Rogán Antal azt is jelezte: azért nem mennek el az útdíjjal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésre, mert ezt politikai színjátéknak tartják. Közölte, várhatóan ez a kedd reggelre összehívott rendkívüli ülés határozatképtelen lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.