Közélet

Hungarikum lett a tárogató népzenei hangszer

Hungarikum lett a tárogató népzenei hangszer

2014. december 2., kedd
Hungarikum lett a tárogató népzenei hangszer

Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert keddi első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

Magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon a tárogatót, amelyet külföldön is a magyar helyesírás szerint, ékezetekkel írnak. "Egyedi hangzása, különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetik" - olvasható a közleményben.

Fazekas Sándor

földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az ülésen döntés született a hungarikumok, a nemzeti értékek gyűjtésével, dokumentálásával, népszerűsítésével és megismerésével foglalkozó pályázati kiírásról is. A minisztérium félmilliárd forint többletforrást csoportosított át erre a célra. A pályázat alapkoncepciója "a nemzeti értékpiramis-rendszer alapjának megerősítése" - fogalmazott a tárca vezetője, megjegyezve, hogy a korábbi pályázatok éppen ellenkezőleg, a piramis csúcsán elhelyezkedő nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítését szorgalmazták. A rendelkezésre álló forrásból támogatják a megyei és a külhoni értéktár munkáját is. Magyarországon eddig 368 települési önkormányzat alakította meg saját értéktárát. A Hungarikum Bizottság célja, hogy ez a szám bővüljön, határon túli értékekkel is. A miniszter arról is beszámolt, hogy tervezik egy Hungarikum Archívum létrehozását, amelybe a hungarikumokkal kapcsolatos kiadványokat és könyveket gyűjtenék egybe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.