Ezredik számához érkezett a Felsőváros



Karácsonyra jelent meg a Szent Miklós plébánia Felsőváros című értesítőjének ezredik száma – számolt be a Magyar Kurír.
Aranyosi-Vitéz Gellért
, a lap szerkesztője arról tájékoztatta, a Magyar Kurírt, hogy karácsonyra jelent meg a felsővárosi Szent Miklós-plébánia Felsőváros című értesítőjének ezredik száma. A
Kovács Mihály
plébános által 1991 óta évente negyven alkalommal megjelenő lap jubileumi számában a szerkesztők a múltat is felidézik, például a korábbi szerkesztő
Singer Ilona
jóvoltából. Ebből kiderül, hogy Kovács Mihály plébános,
Benyik György
atya,
Seidl Ambrus
káplán,
Bálint Attila
kántor,
Hargittai Rita
,
Dombi Ilona
találta ki 1990-ben, hogy Vasárnapról vasárnapra címmel jelenjen meg lap Felsővárosban. Egy évvel később lett nagyobb formátumú a lap, s ezzel egy időben a neve Felsővárosra változott. „Az újságírás: történelem. Ha kezünkben forgatjuk lapunk régi számait, információhoz jutunk. Látjuk a cikkek íróinak nevét, olvasunk a korabeli eseményekről, és csodálkozunk. Lám, akkor is voltak errefelé események, szép dolgok, élet volt, fiatalok jöttek a templomba, kirándultak a hittanosok, egy-egy hangverseny is megrendezésre került. Talán még emlékezhetünk is erre-arra. Hála érte az Istennek!” – olvasható a jubileumi szám bevezetőjében. Aki kíváncsi arra, mi mindenről számol be a jubileumi szám, elektronikus formában
találja.