Közélet

Elfogadta a devizahitelek jövő évi forintosítását az Országgyűlés

Elfogadta a devizahitelek jövő évi forintosítását az Országgyűlés

2014. november 25., kedd
Elfogadta a devizahitelek jövő évi forintosítását az Országgyűlés

Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket.

A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslatát. A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. A parlament határozata alapján a kamatfelár a hitelfelvételkor alkalmazott eredeti értékre változik vissza, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 1 százalék és nem haladhatja meg lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés esetén az 4,5 százalékot, nem lakáscélúnál pedig a 6,5 százalékot. Az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósoknak kedvezőbbet választva. Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek. A forintra átváltás a tőketartozáson kívül kiterjed a kamatra, költségre és díjra is. Az érintett adósok négy feltétellel kérhetnek felmentést a forintosítás alól. Így tehetnek például azok, akiknek szerződése 2020 végéig lejár, illetve akiknél a forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot. Emellett azok is kérhetik mellőzésüket, akiknek rendszeres jövedelme van a hitellel megegyező devizában, vagy akik a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató alapján jogosultak adott devizaalapú kölcsönt felvenni. A most elfogadott változtatást beterjesztő igazságügyi miniszter korábban azt mondta, a kabinet betartja, amit ígért: a devizahitelesek törlesztőrészletei a bankok elszámoltatásának köszönhetően 25-30 százalékkal csökkennek. Beszélt arról is, a közel piaci árfolyamon történő forintosításkor a kormány kezét az Alkotmánybíróság (Ab) egy határozata és a Kúria egy jogegységi döntése is kötötte, és ha nem ilyen árfolyamon javasolták volna a forintosítást, akkor fennállt volna a veszélye annak, hogy nemzetközi jogi fórumokon a magyar állam pert veszít a bankokkal szemben.

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter azzal számol, hogy a több mint 400 ezer jelzálogalapú devizahiteles döntő többsége a forintosítás mellett dönt, így megszabadul a változó árfolyam kockázatától. A jegybank júniusi adatai alapján az összes deviza alapú lakossági jelzáloghitel értékének mintegy 35 százaléka jár le öt éven belül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.