Akár már 2015 végén elkezdődhet a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása + FOTÓK



A vasútfejlesztés nem csak a személyszállítás, hanem a régió gazdasági fellendülése szempontjából is fontos - hangsúlyozta a csütörtöki közlekedési konferencián Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Kiderült, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása akár már 2015 végén elkezdődhet.
A megvalósíthatósági tanulmányok és a nyomvonaltervek már elkészültek, a vasútvonal felújításának projektje már a nemzeti közlekedési stratégiában is szerepel. A Szeged-Szabadka vasútvonal nem csupán az átutazók életét könnyíti meg, hanem új ösvényeket kínál a régió, így a homokhátsági vidék, vagyis a Dél-Csongrádot, Észak-Vajdaságot és Dél-Bács-Kiskunt magában foglaló térség gazdaságának is. A jelenleg szerelvények helyét 120Km/h-val közlekedő kocsik vehetik át, ami annyit tesz, hogy akár 30 perc alatt is el lehet jutni a Csongrád megyei megyeszékhelyről Szabadkára. "A fejlesztések további lehetőségeket teremtenek azoknak, akik a határokon átnyúló kereskedés lehetőségét is fontolóra veszik, hiszen Szerbián keresztül könnyebb eljutni az orosz piacra. Számunkra, akik a határ menti területen élünk, ez különösen fontos, hiszen az ebből eredő gazdasági növekedés kihat a mindennapjainkra is. Mert itt nem pusztán Magyarország és Szerbia kapcsolatairól beszélünk, hanem Vajdaság tartományról és Csongrád megyéről" - mondta köszöntőbeszédében
Kovács Beáta
, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. A megyei önkormányzatok új feladatkörrel bővültek: a területfejlesztés és a közlekedési infrastruktúra fejődése, a közlekedésszervezés is hozzájuk tartozik. Csongrád megye két ország nemzetközi folyosója, az pedig elengedhetetlen, hogy ez a terület az infrastrukturális igényeket is kielégítse. Az Európai Unió sok más fejlesztendő területtel egyetemben 2014 és 2020 között 60 millió eurós támogatást nyújt a fenntartható közlekedésre, amely magával vonja a kkv-szektor erősödését is. Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke a november 25-én, hasonló témában tartott
konferencián a modern Európa és a modern vasút közötti párhuzamról beszélt
. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartott kétnapos Nemzetközi Közlekedési Konferencián többek között a közlekedési trendek, az intelligens piacnyitás, a magyar fuvarozók versenyképessége, valamint az autóbusz közlekedés is terítékre kerül.