Tápéi modellező építette újjá a Szőke Tiszát + FOTÓK



Egy szegedi modellező műhelyében éledt fel a Szőke Tisza: a legendás szegedi gőzös kicsinyített mását már vízre is bocsátottuk, hamarosan saját hajtásból is közlekedni tud majd.
Kicsi, polisztirol, de legalább a miénk - a tápéi
Balog Róbert
műhelyében elkészítette a Szőke Tisza kicsinyített, de arányos mását. A valaha
93 centi hosszú, 17-19 centiméter széles modelljét a Zoltán Közhasznú Alapítvány látványterve alapján álmodta újra. "Három évvel ezelőtt egy helikopter modelljét kaptam a páromtól, azóta a hobbimmá vált" - árulta el a SZEGEDma.hu munkatársának
Balog Róbert.
A Szőke Tisza tervezésébe akkor fogott bele, amikor a híradásokban megjelent, hogy az eredetit bontani kezdik - szegediként fontosnak érezte, hogy a maga módján emléket hagyjon a nagy múltú gőzösről. Nem csak hajókkal foglalkozik, házában autókat és három repülőt is megmutatott kollégánknak. Egyelőre csak a hajó vázával foglalkozott, de már az alkatrészek is megvannak hozzá, hogy távirányítással működtethetővé válhasson. A hátsó kertben vízre is bocsátottuk a gőzöst, amely úszóképesség tekintetében semmiképp nem vall szégyent a fénykorában működő, kétkéményes elődjétől.