Sipos Attila képviselőjelölt: Gondolkodjunk reálisan!



Az önkormányzati választások kampányának hajrájában Sipos Attila, a kormánypártok és a L.É.T. Egyesület a 14-es választókörzetben induló képviselőjelöltje így összegzett: fontos a választási részvétel, hiszen ekkor saját, mindennapi életünk irányítását határozzuk meg!
Sipos Attila véleménye szerint saját, jól felfogott érdekeiket érvényesítik a választópolgárok, amikor behúzzák azt a bizonyos x-et. „Az elmúlt hónapokban és az elkövetkezendő években itt dolgozó közösség munkájának hatékonyságát ismerik el az itt élők, ha megtisztelik bizalmukkal azokat, akik elsősorban a helyiek érdekeit tartják szem előtt” – fejtette ki a 14-es körzet (Északi városrész II.- Felsővárosrész-Belvárosrész) képviselőjelöltje. A fenti gondolatmenetet tükrözi a Sipos Attila által a körzetére kidolgozott egyedi program, amely tartalmaz köztereket érintő kisebb karbantartásokat, javításokat, felújításokat, mint például útburkolat-javítás és -csere, játszóterek felújítása és köztéri padok pótlása. Sipos Attila tervei közt szerepelnek még új beruházások az Európai Unió és kormány pályázati rendszerét kihasználva, egy jobboldali városvezetés és a kormány szoros együttműködésével, ilyenek például a geotermikus energiára épülő, valamint más környezetbarát beruházások, vagy szabadtéri sportcentrum, kerékpáros ügyességi pálya, épített közösségi tér, valamint közösségi ház (Családok Háza) létrehozása. Sipos Attila kiemelt figyelmet fordítana a közbiztonságra, a rendőrséggel és a polgárőrséggel történő együttműködés elmélyítésével javítana a lakosság biztonságérzetén, folyamatossá tenné a rendőri jelenlétet, főleg este, a szórakozóhelyek környékén. A védő testületek fokozott jelenléte mellett kamerarendszerek telepítésével tenne a közbiztonságért a képviselőjelölt. A kormánypárti képviselőjelölt abban kéri a helyiek támogatását, hogy ezeket a terveket valóra válthassa. Az elmúlt hónapok munkáját így foglalta össze Sipos Attila: „Nem a kampány tett másabb emberré, hanem azok az emberek, akikkel az elmúlt hetekben, hónapokban volt szerencsém találkozni, meghallgatni, és lehetőség szerint segítséget nyújtani nekik”. A képviselőjelölt hozzátette, a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület berkein belül végzett munka, mint mindenkit, őt is napról napra nagyobb felelősséget vállalni akaró emberré tette.