Rovarirtással védekeznek a Csongrád megyéig jutott kéknyelv-járvány ellen



Deszk és Hódmezővásárhely külterületén lévő telepeken is megjelent a kéknyelv-betegség, az érintett területen zárlatot és szúnyogirtást rendeltek el, a közelbe lévő gazdaságokat pedig szakemberek vizsgálják. A kérődző állatokat veszélyeztető vírust legutoljára 2008-ban mutatták ki hazánkban.
Kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága Csongrád megye területén két állományban is kéknyelv-betegség (bluetongue-betegség) vírusát mutatta ki szarvasmarhák esetén. A betegség több déli országban - Romániában, Szerbiában, Albániában, Görögországban - is felütötte a fejét, hazánkban legutoljára 2008-ban találkoztak vele. A vírusos állatbetegség emberre nem ártalmas, kizárólag a kérődző állatok (szarvasmarha, juh és kecske, valamint a vadon élő kérődzők) számára jelent veszélyt. Élelmiszer-higiéniai vonatkozása sincsen, a beteg állatból készített étel az egészségre ártalmatlan. "Az érintett kislétszámú telepek Deszk és Hódmezővásárhely külterületén találhatóak, ahol a fertőzött állatokat elpusztítottuk. Az adott állományoknál, valamint annak 20 km-es körzetére az illetékes járási főállatorvos megfigyelési zárlatot rendelt el, a gazdaságban pedig mintavételezés történt" - árulta el portálunknak
Farle Csaba
megyei főállatorvos. A további lépésekről úgy nyilatkozott: a betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében az érintett állattartó telepek körül 20 km sugarú körben kezdték szűrni a kérődzőtartó gazdaságokat - klinikai tünetek vonatkozásában - , 3 km sugarú körben pedig vérmintákat vesznek a gazdaságokban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfigyelési zárlat alá eső területen (20 km) belül a közeljövőben minden szarvasmarha, juh és kecsketartó gazdaságot felkeresnek az állatorvosok. Csongrád megye egyéb területeire a NÉbiH védőzónát terjesztett ki, mely a kitöréstől számított 100 km sugarú körben található gazdaságokra vonatkozik. A Kormányhivatal elrendelte a légi szúnyoggyérítést is, amennyiben erre az időjárás lehetőséget biztosít, az elkövetkező napokban a kitörések körül nem csak légi, de földi rovarirtást is végeznek majd a szakemberek. A legfrissebb információkat a NÉbiH honlapján, az
követheti.