Közélet

Megválasztotta küldötteit a megyei diákparlament

Megválasztotta küldötteit a megyei diákparlament

2014. október 30., csütörtök
Megválasztotta küldötteit a megyei diákparlament
Diákparlament6új

Tizenhárman képviselik Csongrád megyét Székesfehérváron, az Országos Diákparlamentben.

Háromévente hívja össze az oktatásért felelős miniszter az Országos Diákparlamentet, amelynek az a feladata, hogy a diákok áttekintsék a tanulói jogok érvényesülését és ajánlást fogalmazzanak meg a tárca vezetőjének. Az országos fórum küldötteit megyei diákparlamenteken választják ki, ezt a közgyűlést rendezték meg nemrégiben Szegeden, a Vedres István Szolgáltatási Középiskola és Szakiskolában. Szerte a megyéből 93 felső tagozatos és középiskolás érkezett a tanácskozásra, közülük 13 küldöttet és öt póttagot választottak, akik november 21 és 23 között Székesfehérváron képviselik Csongrád megye diákságát. Jogszabály rendelkezik arról, hogy a szaktárca vezetőjének háromévente ki kell kérnie a diákok véleményét is a tanulási lehetőségekről, a diákönkormányzatok működési tapasztalatairól, jogaik érvényesüléséről, az intézményi szinten megjelenő, de azt meghaladó jelentőségű kérdésekről. A diákparlament megszervezésére 2013 novemberében megalakult egy Szakmai Előkészítő Bizottság, amely helyi és országos szinten is elvégzi az ilyenkor szükséges feladatokat. Az iskolai diákönkormányzatok munkáját segítő pedagógusok segítségével ez év elején összegyűjtötték azokat a felvetéseket, problémákat, amelyek az Országos Diákparlament témái lesznek, majd helyi szinten, a tanulók közül az iskolákat képviselő küldötteket választottak. Így állt össze a közel 100 fős megyei diákparlamenti közgyűlés, amelynek kiemelt feladata volt a 2014. november 21-23-án megrendezendő Országos Diákparlament Csongrád megyei delegáltjainak megválasztása. A közgyűlést a szervezők nevében

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit

, a Szegedi Tankerület igazgatója nyitotta meg, a küldötteket

Juhász Tünde

kormánymegbízott köszöntötte. A kormánymegbízott úgy fogalmazott: „.Nem lehet elég korán kezdeni a köz ügyeivel való törődést, megérteni, hogy a vélemény-nyilvánításnak van tétje, rendje, kultúrája, hogy bele lehet szólni a saját ügyeink alakulásába, és ennek megvannak a demokrácia sok évszázados hagyományain alapuló lépései.” Kiemelte, a küldöttek legyenek büszkék magukra, hiszen nemcsak készek arra, hogy a kortársaik iránt is felelősséget vállaljanak, hanem bírják is a többiek bizalmát az érdekeik képviseletére.

SZS20140523_szeged_napja_unnepi_kozgyules_041

A diákparlament megrendezésének elsődleges célja éppen a tanulók demokratikus gondolkodásának fejlesztése, a diákokat érintő aktuális kérdések megválaszolása, iránymutatások megfogalmazása, valamint a legrátermettebb diákok megválasztása, akik megyéjük képviseletében saját maguk és a jövő nemzedék számára is fontos, érdemi döntéseket hozhatnak.

Országos Diákparlament 2014.

Csongrád megyei diákküldöttek és póttagok

Ssz. küldött neve küldöttet delegáló intézmény

1. Ábrahám Balázs Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 2. Kiss Fábián Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium 3. Gál Viktor Piusz Szegedi Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskola 4. Rosta Dávid Csongrád és Térsége Galli János Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 5. Turner Nikoletta Szegedi Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskola 6. Sarkadi Nagy Petra Szentesi Koszta József Általános Iskola 7. Gémes István Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola 8. Farkas Franciska Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 9. Vida Noémi Szegedi Arany János Általános Iskola 10. Marschalek Jázmin Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 11. Szelle Bálint Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 12. Rácz-Komlósi Zénó Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája 13. Berta Boglárka Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Ssz. póttag neve póttagot delegáló intézmény

1. Matuszka Eszter Anna Kiszombori Dózsa György Általános Iskola 2. Barna Dorisz Napsugár Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3. Barna Kinga Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely 4. Becskei Áron Kende Béke Utcai Általános Iskola 5. Szollár Dóra Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.