Közélet

Több mint tíz kilométert kell gyalogolnia egy szegedi hajléktalannak az étkezéshez

Több mint tíz kilométert kell gyalogolnia egy szegedi hajléktalannak az étkezéshez

2014. szeptember 26., péntek
Több mint tíz kilométert kell gyalogolnia egy szegedi hajléktalannak az étkezéshez
DSC_3085

Ön gyalogolt már 10-15 kilométert hóban, fagyban, esőben pusztán azért, hogy megebédeljen? Szegeden egy fedél nélkülinek ezt a távot kell megtennie nap mint nap az étkezést és szállást biztosító szociális intézmények között. Az LMP helyi szervezete zarándokútra indult pénteken, hogy felhívja a figyelmet a hajléktalanokat ellátó intézményrendszer életszerűtlen kialakítására.

Négy fő helyszínt érintett a szegedi LMP körútja: a Bajai út 9. alatti szálláshelyről a Máltai Szeretetszolgálat Csanád utcában lévő állomására, majd onnan az Algyői út 3. szám alatti népkonyhai étkeztetéshez mentek tovább, végül pedig a Mátyás téren, a szintén meleg ételt adományozó ferences kolostor szomszédságában ért véget a körút. Ezt az utat kell megtennie annak a fedél nélkülinek is, aki napi három étkezést kíván fogyasztani. A hatezer forintos helyi bérletet nyilván nem képesek kifizetni ezek az emberek, de a tömegközlekedési eszközökön amúgy a legjobb esetben is csak megtűrik őket, így marad a csaknem húsz kilométeres séta. A legnagyobb út egyébként épp a két legfontosabb alegység, a Bajai úti szálló és az Algyői úton lévő melegétkeztetés között húzódik, ez az

utvonalterv.hu

mérése szerint a legrövidebb úton is 6,3 kilométer - oda-vissza tehát csaknem 13 kilométert kell megtenni egy ebédért az amúgy is rossz egészségi állapotban lévő embereknek.

Kár is elindulni

Egy kicsit számolgattunk: az egyórás séta a

HealthStatus kalkulátora

szerint egy átlagos testalkatú, harmincas évei közepén lévő embernek közel 230 kcal energiabefektetés. A Bajai úti szállótól az Algyői úti étkezdéig éppen másfél órát kell gyalogolni, ez nagyjából 340-350 kcal, ami a neten talált

kalóriatáblázat

szerint jóval több, mint egy adag borsófőzelékből nyert energia (246 kcal), de egy adag töltött káposztát (384 kcal) is simán lesétálhat az ember. Így számításaink szerint a gyengébb menük esetén még a befektetett kalóriamennyiség sem térül meg az úticélig.

hajektalan_menet

"A hajléktalanellátó intézményrendszer sem a kapacitásában, sem pedig jellegében nem képes arra, hogy ténylegesen betöltse funkcióját, az intézmények szétszórtsága miatt. A Facebookon is meghirdetett, négyórás körút célja az volt, hogy a társadalom és a döntéshozók figyelmét is felhívjuk a problémára. Egy egészséges embert is kifáraszt egy ekkora táv, nemhogy egy nehéz körülmények között élőt" - mondta el

Tanács Eszter

, a 10-es körzet, Öregrókus-Belváros LMP-s képviselőjelöltje. A tavaly Szegeden is elkészített Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) lényege a különösen hátrányos helyzetű csoportok - így a hajléktalanok - felzárkóztatása, segítése, ez azonban csak nagy vonalakban fogalmazta meg a férőhelyek bővítésének, illetve az uniós források szükségességét. A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek pedig rendszeres üléseken vitatják ugyan meg a problémákat, a döntéshozókig azonban nem jutnak el az ott elhangzottak.

Szentistványi István

, a 17-es körzet LMP-s képviselőjelöltje a kiemelt fejlesztésekkel foglalkozó listát egy 17. ponttal is bővítette, amely a szociális ellátórendszer intézményes kereteinek a korszerűsítését célozta meg. "A fejlesztés célja lenne, hogy a szociális rendszert humánusabbá, 21. századibbá tegyük. Nem elég pusztán a férőhelyek számának növelése, a beadvány kiemelten kezeli a felaprózódott ellátóegységek problémáját is" - emelte ki Szentistványi. Hozzátette: a város ezeket a problémákat csak kívülről szemléli, hiszen papíron jól mutat, hogy van hajléktalan szálló, népkonyha, melegedő. Az LMP ehelyett a teljes szociális rendszer ésszerű átalakítását szorgalmazza, hogy a nehéz sorsúaknak se legyen 13 kilométer egy ebéd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.