Szeged Atlasz – feltérképezték a város múltját + FOTÓK

Hiánypótló tudományos kiadvány jelent meg a napfény városáról, melyben térképek segítségével megelevenedik a középkori település is. A Szeged Atlasz a harmadik magyar várost szó szerint is feltérképező kötet, mely négy év alatt készült el.

Tizenöt szerzője és egy fordítója van a Szeged Atlasznak – mondta el

Blazovich László

nyugalmazott levéltár-igazgató a kötet bemutatóján a Gál Ferenc Főiskolán. Európa-szerte az 1970-es évektől készültek városatlaszok, hazánkban – akárcsak a többi volt szocialista országban – csak a rendszerváltás után kezdett el foglalkozni ezek összeállításával. A szegedi kiadvány a harmadik a sorban, amely

Tringli István

, az MTA tudományos főmunkatársa szerint Magyarország tudományosságát előremozdító kiadvány. Érdemes tudni, hogy a megjelent monográfiák sok esetben hiányosak, tárgyi tévedéseket tartalmaznak, részben ez adja a Szeged Atlasz értékét. „A történeti helyrajz nem ugyanaz, mint egy várostörténeti atlasz vagy éppen egy várostörténeti monográfia” – hangsúlyozta Tringli István. Megjegyezte, ha ez a kiadvány készül el előbb, nem pedig a monográfiák, akkor sokkal kevesebb tévedés ivódik be a köztudatba. A városatlasz tartalmaz egy összefoglaló tanulmányt, melyben Szeged topográfiai emlékeit szedik egy csokorba, kiderül, hogy melyik ház mikor épült, s merre is kanyarogtak az utcák. Adattár is helyet kapott az atlaszban, a város nevét, a jeles házakat, a halmokat, az iskolákat, sőt még a nyilvánosházakat is számba vették. Hiánypótlónak tekinthető, hogy a gátakat is leírják, ez a Szegedről készült monográfiákból ugyanis kimaradt, pedig a Tisza kulcsfontosságú volt mindig is a város életében. Mindezt térképek sora követi, többek között a

Máté Zsolt

építészmérnök által megrajzolt középkoriak, s további érdekesség, hogy a

Giba Antal

-féle 1841-44-es térképre ráhelyezték a korábbiakat és későbbieket, így látszik, merre is fejlődött Szeged városa. Kiderül a kiadványból, hogy az egyes társadalmi rétegek hol éltek vagy épp azt is megtudhatjuk, hol voltak az üzemek.

Blazovich Lászlótól a tavalyi Csongrád Megyei Levéltári Napokon megtudtuk, az alföldi városokról jellemzően szinte semmilyen építészeti emlék nem maradt fenn, és Szegedről megjelent monográfiák is hiányosak ebből a szempontból. Az alföldi települések történelmének feltérképezését épp elhelyezkedésük nehezíti meg, hiszen zömében sárból és földből építkeztek a középkor idején, ezeken kívül darázskő volt elérhető közelségben és árban, ezért kevés épület maradt fenn. A nyugalmazott egyetemi tanár ezért is nevezte fontosnak az atlaszt, mert rámutat az alföldi településszerkezet sajátosságaira, hiszen sokak számára az is elképzelhetetlen, hogy Szeged egykor Ásotthalomig tartott, ami közel 50 kilométerre fekszik a mai településtől.

Városi legendák, tévhitek nyomában

A kutatómunka során több tévhitre is fény derült, Alszeged például nem Alsóváros neve volt egykor. Amikor nőtt Szeged lakosságszáma, akkor alakult ki a Palánk és Felsőváros, a korabeli források ezt nevezték Alszegednek. Az is félreértés, hogy sokak szerint hat, illetve négyméteres feltöltések voltak a nagy árvíz után, pedig a Tisza nullpontjától kell számolni, vagyis a hat méternél maximum másfél méterről beszélhetünk. A látványos boszorkányégetéseket sem ott nézhették meg a korabeli Szeged lakói, mint ahogy sokan gondolják, hanem egészen a nagyállomásig kellett elmenniük, vagyis nem a kiskörút végénél kezdődött a Boszorkánysziget. Korábban azt feltételezték, hogy

Bor Zsolt Ernő

és

Halmai Andor

tervezte a Tisza Lajos körúton lévő evangélikus templomot, de a kutatómunka során kiderült, hogy az épület

Schulek Frigyes

munkája, akárcsak Kálvin téri „kakasos” templom és a dóm, amit később átterveztek. Érdekesség, hogy a mai Dugonics utca volt egykor Felsőváros főutcája, ott állat a Szent György templom, ezért Szent György utcának is nevezték. A nyugalmazott levéltár-igazgató elmondta, mára az is feledésbe merült, hogy ott templom volt, amit később iskolává alakítottak, s tornyos iskolának neveztek.

A kétközpontú város, mely Csanád megyéhez tartozott

Egykor Szegednek két központja volt – mondta el az MTA tudományos főmunkatársa, Tringli István. Erre utal, hogy két plébánia volt, a Szent György és a Szent Dömötör. „Európában mindenütt megfigyelhető, hogy a 13. században az uralkodók és a földesurak által kiváltságokkal ellátott úgymond polgárvárostól nem messze mindenütt volt egy régi településmag, amelyek általában a 11. század végén vagy a 12. század elején keletkeztek. Ott jellemzően nem polgáremberek laktak, hanem a korai időszak kereskedői, akik nagyon gazdagok voltak, szinte nemesi körülmények között éltek” – magyarázta. Beszámolt arról is, hogy az adatokból kitűnik, hogy Szeged egykor nem Csongrád, hanem Csanád megyéhez tartozott. „Valószínűleg a Maros vonalától számították a mindenkori megyehatárt, így ha egy folyónak megváltozott a medre, akkor a közigazgatási határok is változtak. Minden bizonnyal az innentől délebbi Maros-torkolattól számították a megyehatárt, így került a város Csongrád megyéhez Szeged” – magyarázta Tringli István.

Adójegyzékekből, defterekből született középkori városkép

Felmerül a kérdés, vajon hogyan lehet megrajzolni egy korabeli település utcatérképét, ha már a házak rég nem állnak, másfelé kanyarodnak az utcák. Szegedi utcanevek először egy 1522-es tizedjegyzékben szerepeltek, de általános, hogy csak a 16. századtól voltak írásos nyomai annak, miként is hívták az utcákat. A török defterek, vagyis lajstromok, összeírások is tartalmaztak helyrajzi adatokat, így a szakemberek az adójegyzékeket vették alapul, amit összevetettek a törökök jegyzékeivel. Ezek azonban nem utcákat írtak le, hanem úgynevezett mahallékat, vagyis városrészeket és tömböket, melyeket azonban utcák alapján nevezték el, méghozzá magyarul. Mivel a magyar és a török összeírás között mindössze húsz év telt el, és 1546-ban még viszonylag békésen élt a szegedi polgárság, ezek jó kiindulói voltak a kutatásnak. Az MTA főmunkatársa hangsúlyozta, a korabeli metszeteket nem lehetett alapul venni, mert bár szépek voltak, maximum a templomtornyok szerepeltek azokon pontosan. Egy bonyolult matematikai-statisztikai módszerrel és egy programmal lehetett modellezni, hogy az egyes utcák miként helyezkedtek el, míg a telekszámból kiderült, hogy milyen hosszú is volt egy utca. Később készült térképekre mindezen adatokat felhelyezve következtetni lehet arra, hogy miként is nézhetett ki a város a 16. században. Tringli István elmondta, a Szeged Atlasz azért is különleges, mert külön foglalkozik az épített örökséggel, és arról is írnak, hogy miként próbálták megóvni ezeket az értékeket. Ahogy fogalmazott, ez a kötet, mely a városatlaszok sorában a harmadik hazánkban, egész Magyarország tudományosságát szolgálja.

A kötet kiadásának a fő támogatója

Varga Róbert

, a Clean Star Kft. ügyvezetője elmondta, nagyon büszke arra, hogy alföldi városok közül elsőként Szegedről jelent meg városatlasz hazánkban. Szólt arról is, hogy Nagyváradon született, 1990-ben költözött Szegedre, és nagyon megszerette ezt a várost, mely befogadta őt. Az októberi helyhatósági választáson a Fidesz-KDNP és a L.É.T. támogatásával induló képviselőjelölt úgy fogalmazott, reméli, hogy ez a kötet hozzájárul ahhoz, hogy az emberek jobban megismerjék Szeged múltját, és egyben erősíti az itt élők lokálpatriotizmusát.