Nyitási akciókkal várja szegedi ügyfeleit az Oberbank + FOTÓK



Kkv-kat és magánszemélyeket egyaránt vár a Szegeden is megnyílt Oberbank. A 140 éves múltra visszatekintő pénzintézet szinte az egyetlen volt Nyugat-Európában, amely külső segítség nélkül is átvészelte a gazdasági válságot. Szegedi ügyfeleiket nyitási akciókkal várják!
A Klauzál tér egyik patinás épületében, az egykori Virág Cukrászda szomszédságában nyitotta meg szegedi fiókját az Oberbank. Illőbb helyet nem is találhatott volna az osztrák székhelyű pénzintézet, hiszen a Klauzál tér 2. szám alatt lévő, az 1840-es években átadott ingatlan nem csupán építészettörténeti jelentőségű, de eredetileg is bankként foglalt helyet a város szívében. Helyét egy több mint 140 éves múlttal bíró intézet vette át augusztus elejétől. "Bankunkat lassan másfél évszázada, 1869-ben alapították linzi központtal. Az elmúlt évtizedekben Németországban, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon erősítettük meg a jelenlétünket" - mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére
Blazovich László
fiókvezető. Hazánkban augusztus elején itt Szegeden nyitotta meg hetedik fiókját, emellett Kecskeméten, Debrecenben, Szombathelyen és Győrött egy, míg Budapesten két helyen várja az ügyfeleket. A bank rendkívül büszke rá, hogy Nyugat-Európában szinte egyedülálló módon mentőcsomagok igénybevétele nélkül képes volt átvészelni a gazdasági válságot, saját erőből növekedett és képes terjeszkedni a mai napig. "Középtávú terveink között szerepel, hogy Magyarországon 10-15 fiókkal képviselhessük magunkat, ezt az elkövetkező években szeretnénk megvalósítani" - hangsúlyozta Blazovich László. A bank elsődleges célja a kis- és középvállalkozások, valamint a hozzájuk tartozó magánszemélyek, családok és munkavállalók igényeinek kiszolgálása, emellett teljes termékpalettával rendelkezik a lakossági ügyfelek számára is. Igen kedvező kamatozással futó lakáshitelekkel rendelkeznek, akár felújításról, építésről vagy vásárlásról legyen szó. "Hosszú szakmai tapasztalattal és magas színvonalú tudással rendelkező munkatársaink vannak. A nálunk elhelyezett betétek az ausztriai betétbiztosítási alap hatálya alatt állnak, így az osztrák állam vállalja rájuk a garanciát. Egyediségünket adja tovább az is, hogy míg a többi bank központilag kidolgozott standard termékeket ajánlja fel ügyfeleinek, addig mi éppen fordítva működünk, klienseink igényeihez szabjuk azokat. Bizalmi kapcsolat kialakítására törekszünk, elsődleges krédónk a megbízhatóság, a szakértelem és a kiszámíthatóság" - emelte ki a fiókvezető. Igen erős a társadalmi felelősségvállalás-tudatuk is, jótékonysági rendezvényekkel, képzések finanszírozásával támogatják a rászorulókat.
A szegedi fiók több nyitási akcióval is várja az ügyfeleket:
- A december 31-ig nyitott lakossági és céges számlák esetén nem számítanak fel számlavezetési díjat. - A partnerek bankkártyájának elsőéves díját átvállalják az ügyfelektől. - Belföldi forintátutalások esetén csak 50 forint tranzakciós illetéket számítanak fel. - Ingyenes eBanking hozzáférést biztosítanak. - Devizahitelek esetén a folyósítási jutalékot és a hitelbírálati díjat is elengedik.
(X)