A Hankook, a Pick és a Sole is képviseltette magát a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában rendezett állásbörzén, ahol az érdeklődők munkajogi kérdésekben tájékozódhattak és az önéletrajzírás helyes módját is megtanulhatták. Csongrád megyében mintegy ötezer fővel, 26 %-kal kevesebb a nyilvántartott álláskereső az egy évvel korábbinál.
A munkavállalóknak és munkáltatóknak rendezett állásbörzét a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ szegedi kirendeltsége pénteken. A rendezvényen tizennégy munkáltató képviselteti magát, többek között a Hankook, a Pick vagy a Sole, illetve a Magyar Honvédség képviselői is várták a munkavállalókat. Standjuknál az aktuális munkalehetőségekről tájékozódhattak a kilátogatók, míg a munkaügyi központ munkatársai a szabályos önéletrajzírásban, munkajogi kérdésekben nyújtottak tájékoztatást, valamint ismertették az internet nyújtotta lehetőségeket is. "A magyar társadalom csak akkor egészséges, ha valamennyi munkát vállaló személy megtalálhatja benne az igényeihez és környezetéhez igazodó munkalehetőségeket. Csongrád megyében és Szegeden is igen nagy számban nyertek a munkahelyteremtésre pályázó cégek, így több száz embernek biztosíthat megélhetést" - mondta el a megnyitón
Bodó Imre
, a Szegedi Járási Hivatal vezetője. Csongrád megyében a statisztikai adatok jelentős javulást mutattak az utóbbi időben: a nyilvántartott álláskeresők száma 14 317 fő volt, mely mintegy ötezer fővel, 26 %-kal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A nyilvántartásban lévők számának aránya a gazdaságilag aktív népességen belül az előző évi 10,6 %-ról 7,7 %-ra csökkent. A járásvezető szerint az ehhez hasonló állásbörzék közelebb hozzák a munkavállalót és a munkáltatót, így mindkét fél tájékozódhat a lehetőségekről.
A Nemzetgazdasági Minisztérium januárban pályázatot hirdetett mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása céljából, 13 milliárd forintos keretösszeggel. Összesen 120 Csongrád megyei kis- és középvállalkozás nyert el támogatást beruházásaik megvalósításához, 1,019 milliárd Ft összegben, akik a fejlesztéseikhez kapcsolódva 518 fő számára biztosítanak új munkahelyet. Hétmillió forinttal a diákok nyári munkavállalását támogatták, melynek segítségével 162 fiatal dolgozhatott a szünidőben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.