Közélet

Működik a mobil ügyfélszolgálat a Körös-toroki napokon

Működik a mobil ügyfélszolgálat a Körös-toroki napokon

2014. augusztus 1., péntek
Működik a mobil ügyfélszolgálat a Körös-toroki napokon
mobil_ugyintezes_ktn004

A hivatalos megnyitó előtt már meg is érkezett az első ügyfél a Csongrád Járási Hivatal mobil ügyfélszolgálatához csütörtökön délután, a Körös-torokba – lakcímkártyáját rövid időn belül elintézték a Csongrád Járási Hivatal okmányirodájának munkatársai.

A magyar közigazgatásban még nem volt arra példa, hogy teljes körű szolgáltatást tudjon nyújtani egy hivatal a saját épületének falain kívül. Ehhez műholdas kapcsolat kiépítésére volt szükség, hogy a szokatlan helyszínen is csatlakozni tudjanak az ügyintézők a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kezelt személyi adatbázishoz. A szolgáltatást három napon át négy órában, délután kettőtől hatig biztosítják a Körös-toroki Napokra érkezett vendégek számára. „A Csongrád Járási Hivatal országosan egyedülálló kezdeményezése azt jelenti, hogy valamennyi ügykörében biztosítja itt az ügyintézés lehetőségét a fesztiválozóknak” – mondta

Juhász Tünde

kormánymegbízott a csütörtök délutáni megnyitón. „Úgy hiszem, ennél közelebb vinni a közigazgatást az állampolgárokhoz nem lehet, minthogy ide, egy fesztiválra kitelepül teljes körű szolgáltatásaival. A Körös-toroki napok vendégei akár bikiniben és strandpapucsban is intézhetik hivatalos ügyeiket. A Csongrád Járási Hivatalunk ezzel magasra tette a mércét minden járási hivatal számára, hiszen ha ezt itt meg tudták valósítani, akkor máshol is meg lehet tenni ugyanezt” – hangsúlyozta a kormányhivatal vezetője.

Holubán Csilla

járási hivatalvezető miután köszönetet mondott mindenkinek azért, hogy segítették a valós ügyintézés megteremtésének feltételeit, elmondta, hogy emellett széleskörű szolgáltatásokkal is várják a fesztiválozókat. A munkaügyi központ munkatársai az önéletrajz írásról adnak tájékoztatást, a fölhivatal sajátos mérőműszereit mutatja be érdekességként, a fogyasztóvédők pedig szolgáltató jelleggel járják körbe az árusokat és hívják fel a figyelmet az esetleges hiányosságokra, amelyeket most bírságolás nélkül lehet pótolni. Az egyedülálló kezdeményezéshez a városi rendőrkapitányság is csatlakozott:

Koncz József

kapitányságvezető a megnyitón elmondta, szakembereik megelőző, felvilágosító programokkal várják a fesztiválozókat a járási hivatal Tisza parti sátrában. A mobil ügyfélszolgálat augusztus 1-én és 2-án, délután 2-től 6-ig várja ügyfeleit a Körös-toroki Napokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.