Sokan segítik a Radnóti-gimnázium tehetséges nyelvészeit (FRISSÍTVE!)



A szegedi polgármesteri hivatal és a Lapcom Zrt. mellett a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. is közleményben jelezte, támogatni kívánja a Pekingbe készülő radnótis diákok utazását.
A SZINT Kft. is hozzájárul a radnótis diákok versenyzéséhez
"A SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. – amely a szegedi iskolák létesítménygazdálkodási, takarítási feladatait is ellátja – fontosnak ítéli a Radnóti Gimnáziumban folyó magas szakmai munkát. A város önkormányzati cégeként felelősséggel is tartozunk a városért, az itt tanuló diákokért, a város hírnevének öregbítéséért. Ezért a SZINT Kft. 100 000 forinttal támogatja a diákoknak a pekingi Nyelvészeti Diákolimpián történő szereplését" - írja a közleményben
Miklós Péter
ügyvezető és
Haág Zalán
, a Felügyelő Bizottság elnöke. Közben a szegedi gimnázium felhívása nyomán összegyűlt annyi pénz, hogy az egyik csapat kiutazhasson. Gál Béla, a Radnóti Gimnázium igazgatója
magánszemélyektől eddig több mint 800 ezer forint felajánlás érkezett, de segítséget kapnak a szegedi egyetemtől, a Délmagyarország kiadójától, és a város is biztosít félmillió forintot. A másik csapatnak szintén van radnótis tagja, de az ő utazásuk még kétséges a támogatás hiánya miatt, ráadásul több diák esetében útlevél-problémákat is meg kell oldani. A gondot az okozta, hogy a csapatok csak az utolsó pillanatban tudták meg, nincs pénz a pekingi útra.
A Lapcom Zrt. is segíti a diákok utazását
A radnótis diákok pekingi utazásához a Délmagyarországot kiadó Lapcom Zrt. is hozzájárul. Az elnök-vezérigazgató,
Pallagi Ferenc
úgy fogalmazott: amennyiben a határidő lejártáig még hiányzik pénz az utazáshoz, azt a társaság kiegészíti.
A polgármesteri hivatal közleménye:
"Amíg az iskoláinkat Szeged város tartotta fenn, ilyen botrányos probléma nem merült fel, mert mindig biztosítottuk a szükséges forrásokat a versenyekhez és a tehetséggondozáshoz is. A fidesz kormány azonban valamennyi magyar iskolát államosította és erre hivatkozva jóval több bevételt vont el a településektől, mint amennyibe az oktatásügy került. Ezért is felháborító a minisztérium álláspontja, vagyis az, hogy nem támogatja kiemelkedő diákjaink versenyeztetését. Ennek ellenére Szeged város önkormányzata annyira fontosnak tartja a tehetséggondozást, hogy
Botka László
polgármester döntése alapján a költségvetés általános tartalékából 500.000 Ft-tal támogatja a radnótis diákok olimpiai indulását."
Korábban írtuk:
"Segítséget kérek egy szinte esélytelen helyzetben" - írta portálunknak küldött levelében Gál Béla, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója. Az iskolavezető az intézmény három diákjának hatalmas sikeréről, és az azt követő, arculcsapással felérő történésekről adott hírt e formában. A gimnázium tanulói több hónapon keresztül méretették meg magukat nyelvészeti ismeretekből. A versengés célja nem volt kisebb, mint az ország képviselése a Nyelvészeti Diákolimpián. Végül a kilencedikes
Tímár Veronika
és
Kosztolányi Kata
bekerültek a nemzeti együttes A, illetve B csapatába, a tizedikes
Laczkó Adrienn
pedig póttagként várja a nemzetközi tornát. Amit idén - július 20. és 28. között - Kínában, Pekingben rendeznek... Az elismerésre méltó sikert egy váratlan hír is követte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt a diákolimpiát nem támogatja, következésképpen a finanszírozásban nem kapnak állami segítséget a tehetséges gimnazisták. Az utazás költsége a diákok és a kísérő számára szállással, vízummal és részvételi díjjal együtt elérheti az 1,7 millió forintot is, a visszajelzésre szánt határidő pedig július 14-én, hétfőn lejár. Az iskola igazgatója arra kéri olvasóinkat, aki tudja felajánlással segíteni a diákokat, jelentkezzen a bela.gal.rmg@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-20/8087989 telefonszámon hétfő reggelig.