Jack Nicholson nélkül is ütős a szegedi Száll a kakukk fészkére



Július 12-én, szombaton a XII. Szegedi Várjátékokon a Szegedi Pinceszínház új bemutatóval készül. A Száll a kakukk fészkére című előadás igen nagy kihívás elé állítja a társulatot.
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére című regény színpadi adaptációját mutatjuk be. Ismerős lehet, hisz készült is belőle film
Jack Nicholson
főszereplésével. A szegedi előadásban
Megyeri Zoltán
játssza McMurphy szerepét, aki egy igazi "rosszfiú" , link, kissé szélhámos, a lányok kedvence. A börtön elől menekül a pszichiátriai osztályra, ahol azt hiszi, hogy ő lesz a " király". Csakhogy nem számol a főnővérrel, Ratched nővérrel, - akit
Kancsár Orsolya
alakít - aki keresztülhúzza számításait. A kezdeti lelkesedés, nagyképűség lassan lecsendesedik, és McMurphy hatalmas sebességgel rohan végzete felé. Be akarja bizonyítani a benn lévő betegeknek, - akik a mi változatunkban nem is betegek, hiszen önszántukból vannak az elmegyógyintézetben - mert azok az igazi betegek, akik kinn vannak. És természetesen győz a hatalom, győz Ratched nővér kegyetlensége, aki nem hagyja, hogy bárki is megdöntse hatalmát és azt a rendet, amit ő felállított a kis birodalmában. De bárhogy is lett, ugyanaz már nem lehet, mint amilyen McMurphy előtt volt, olyan űrt hagyott maga után, hogy a szelleme most már mindig ott lebeg az intézet falai között.
Ádám Tamás
rendezésében a jelenben játszódó történet, szinte díszlet nélkül, a figurákat lemeztelenítve kevés eszközzel vitte színre a rendező. Az indiánt játszó
Rácz László
a mai kisebbséget szimbolizálja, akit elnyom a hatalom, a hierarchia. De az elnyomásnak mindig lázadás a vége előbb-utóbb. Az igazgató urat játszó Janik László az előadás végén látványosan mond le pozíciójáról, mert már az ő gyomra sem bírja, így adva helyet a következő törtetőnek, mert mindig van következő. Mint már ez hagyománnyá vált, a Szegedi Pinceszínház és a Szegedi Nemzeti Színház Színészei közös játéka ez.
Szereplők
McMurhpy: Megyeri Zoltán Bromden, a főnök: Rácz László Mr. Harding: Gömöri Krisztián Billi Bibbit: Varga Bálint Mr. Cheswick: Somló Gábor Mr. Scanlon: Tóth Tibor Mr. Martini: Poroszlay Kristóf Rached nővér: Kancsár Orsolya Flinn Nővér: Papp Gabriella Candy: Kis Kata
Rendező:
Ádám Tamás
Rendezőasszisztens:
Petró Annamária
Hang, fény:
Nahóczki Viktor
További előadások:
július 13, 25,26,27. 21 óra