Biztonságosan közlekedő táborozók Gyálaréten + FOTÓK



Ma indul a tizenhetedik Közlekedésbiztonsági Nyári Tábor Gyálaréten a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága (MBB) rendezésében. A péntekig tartó táborban közlekedési versenyek, szakmai bemutatók, makói, illetve kecskeméti kirándulás vár a résztvevőkre.
A tábor célja közlekedési ismereteik elmélyítése, valamint, hogy az azonos érdeklődésű diákok felismerjék a biztonságos járműkezelés gyakorlatának hasznosságát és fontosságát. Ezen túlmenően a szervezők célja rávilágítani a nyári szünidő veszélyeire, a szabadidő hasznos eltöltésére továbbá a táborozó gyerekek bepillantást nyerhetnek a rendőrség munkájába is. A táborba húsz általános iskolás gyerek Csongrád megyéből, négy pedig a romániai Temes megyéből érkezett, mindannyian tettek már a biztonságos közlekedésért, valamely közlekedési verseny vagy rajzpályázat helyezettjei – ismertette
Vad Róbert
őrnagy, az MBB titkára. A tábor résztvevője
Vass Levente
az Országos Közlekedésbiztonsági Verseny 9. helyezettje, a Homokháti kerekezésen pedig a 3. helyet hozta el, a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola tanulója a biciklizés szerelmese.
Tanács Patrik
Ruzsáról a Szegedi Közlekedésbiztonsági Versenyen ért el szép helyezést, országúti kerékpározással tölti idejét. Azon felül, hogy biciklivel jár iskolába, heti két alkalommal teszi meg a Ruzsa-Mórahalom távot, a tábor programjai közül a kecskeméti fürdőzést várja leginkább.