Közélet

A miniszterelnök kinevezte Csongrád megye kormánymegbízottját

A miniszterelnök kinevezte Csongrád megye kormánymegbízottját

2014. július 19., szombat
A miniszterelnök kinevezte Csongrád megye kormánymegbízottját
tn726c406

Esküt tettek és hivatalosan is magkapták kinevezési okmányaikat a fővárosi és megyei kormányhivatalok új vezetői pénteken, az Országházban – köztük Juhász Tünde, Csongrád Megye kormánymegbízottja is. Az ünnepélyes eseményen mondott beszédében Orbán Viktor a kormányfő kiemelte: „Versenyképes magyar gazdasághoz versenyképes, jól szervezett új magyar állam kell, ezért vágtak bele a kormánypártok az állam újjászervezésébe 2010-ben. Jól szervezett állam: versenyképes gazdaság, rosszul szervezett állam: esélytelen gazdaság, ez a lényeg".

„A kormánymegbízottaknak egyszerre van küldetésük, szakmájuk és feladatuk. Nemcsak ellátják a munkájukat, hanem a szakmát jól ismerve magas színvonalú vezetői munkát kell végezniük, folyamatosan szem előtt tartva hivatásuk mélyebb értelmét, az ezeréves magyar állam képviseletét." - mondta a miniszterelnök a kinevezések átadásakor. Hangoztatta: az államnak jelen kell lennie, elérhetőnek kell lennie az állampolgárok számára egészen a járások szintjéig, enélkül nem lehet jól megszervezni az életüket. Szükségük van arra, hogy az önkormányzatok mellett a központi állam is jelen legyen, de középszintű közigazgatásra is szükség van - jelentette ki. A megyei kormányhivatalok tartós részei lesznek a magyar államszervezetnek és politikai életnek - tette hozzá. A kormányfő kijelentette: 2015 januárjára újragondolják a középszintű közigazgatási hatásköröket, és ez új munkaköröket, feladatokat ígér a kormánymegbízottaknak is.

Orbán Viktor

emlékeztetett: a jelenlegi néppárti kormányzás lényege az, hogy az állam dolga nem az emberek életének megnehezítése, hanem a megkönnyítése. Ezért kell betartani a jogszabályokat is. A miniszterelnök azt kérte a kormánymegbízottaktól, hogy ha úgy látják, bizonyos szabályok nem felelnek meg ennek a célnak, akkor azt jelezzék. Az embereknek azt kell érezniük, hogy "az állam nem akadály, amelyet át kell ugraniuk, hanem segítség, ahova fordulhatnak" - fogalmazott. Hangsúlyozta: minél erőteljesebben integrálódik Magyarország a nagyobb egységekbe, annál inkább megnő a nemzeti közigazgatás szerepe. "Brüsszelből nem lehet irányítani a magyar államot", ezért erős, nemzeti szemléleten alapuló közigazgatásra van szükség – fogalmazott az ünnepségen a miniszterelnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.