Magyar műveket is játszott a Koreai Nemzeti Kórus Szegeden + FOTÓK



Huszonöt éve vette fel hivatalosan a diplomáciai kapcsolatot a Koreai Köztársaság és Magyarország. Az évfordulót komolyzenei koncerttel ünnepelték meg a fogadalmi templomban.
Június 13-án a szegedi dómban ünnepelték meg Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét. A Koreai Nemzeti Kórus előadásában a fogadalmi templom falai között csendültek fel
Kodály Zoltán, Lehár Ferenc
és
Bárdos Lajos
művei. Az előadáson az Állami Zenekar művészeti igazgatója,
Lee Sang-Hoon
karmester vezényelte le a tradicionális ruházatban fellépő zenekar előadását. A Koreai Nemzeti Kórus, Dél-Korea legnagyobb múltra visszatekintő énekkara 1973-ban alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse és magas szintre emelje a kóruséneklés művészetét a távol-keleti országban. Repertoárjukban a reneszánsztól a kortárs komoly zenéig számos remekmű szerepel, és olyan klasszikus darabokat ismertettek meg a hazai közönséggel, mint
J. S. Bach
Máté és János passiója. A 45 tagot számláló Koreai Nemzeti Kórus kiemelkedő eredményeket ért el a koreai kóruséneklés világszínvonalra emelésében. A koreai klasszikus zene reprezentatív művészeti csoportjaként évente közel 60 szereplést tudhat magáénak. Színpadra léptek már több ázsiai, amerikai és európai nagyvárosban is, megismertetve a külföldi közönséggel a koreai népi dallamokat és a kortárs koreai zeneművészet remekműveit. Továbbá rendszeresen fellép a Szöuli Művészeti Központ színpadán a Koreai Nemzeti Opera társulatával közösen.