Közélet

Szecessziós épületek újulnak meg Szegeden és Szabadkán

Szecessziós épületek újulnak meg Szegeden és Szabadkán

2014. március 27., csütörtök
Szecessziós épületek újulnak meg Szegeden és Szabadkán
grof_palota01_gs

Egy szerb-magyar uniós támogatású projekt keretében felújították a műemlékké nyilvánított szegedi szecessziós Gróf-palota tetőszerkezetét és a szabadkai zsinagóga északi homlokzatát, emellett turisztikai programcsomag is készült a térség szecessziós látványosságainak bemutatására - közölték a szervezők csütörtöki szegedi sajtótájékoztatójukon.

Szegedi önkormányzata 2012 májusában nyújtotta be pályázatát a szabadkai önkormányzattal közösen a Századfordulós ékkövek - tematikus kalandozások a szecesszió varázslatos világában című projektre.

Igaz Ágnes

, a szegedi önkormányzat fejlesztési irodájának vezetője elmondta: a határon átnyúló több mint 344 ezer euró (több mint 100 millió forint) összköltségvetésű projekt 293 ezer eurós uniós támogatást kapott. A projekt célja, hogy Szeged, Szabadka és Zenta között fejlesszék a turisztikai és örökségvédelmi együttműködést, erősítsék a közös kulturális, társadalmi, gazdasági kapcsolatokat. A projekt keretében felújították a tetőszerkezetét a 2006-ban műemlékké nyilvánított, idén 100 esztendős szegedi Gróf-palotának. A tetőzet jellegzetes Zsolnay-kúpcserepeit eredeti minták alapján gyártatták újra. Emellett elkészült a szintén szegedi Schaffer-palota homlokzat- és tetőrekonstrukciós terve is. Szabadkán a szintén szecessziós zsinagóga északi homlokzatának felújítási munkálatai valósulnak meg, valamint Zentán egy emlékkiállítást rendeztek

Raichle J. Ferenc

munkásságának tiszteletére, aki egyebek között a szegedi Gróf-palotának és több híres szabadkai épületnek a tervezője volt. Az építész életútjáról, munkáiról monográfia is készül, amelyet a projekt záró rendezvényén, április 23-án Szabadkán mutatnak be. Emellett annak érdekében, hogy Szeged, Szabadka és Zenta szecessziós épületei, értékei színvonalasan bemutathatók legyenek, egy határon átnyúló turisztikai programcsomag is készült az egyéves projektben. Ebben egy szecessziós tematikus útvonalajánlás szerepel a látogatásra javasolt épületek megjelölésével és bemutatásával. A programcsomag mellé egy bővebb információkat tartalmazó könyv is készült, amelyet szintén a záró rendezvényen mutatnak be. Emellett magyar, szerb és angol nyelvű leporellók, weblap és mobilalkalmazás segíti a kalandozni vágyókat. Az útvonalajánlatokban szereplő szecessziós épületeket részletesen egy reprezentatív fotóalbumban mutatják be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.