Biciklit loptak, csokit vettek belőle


A postaládában hagyott kulccsal vitték el a kerékpárokat a fiatal makói elkövetők.
Öt kerékpár ellopásával gyanúsít a Makói Rendőrkapitányság egy 18 és egy 19 éves fiatalembert.
P. Márk
és
B. Richárd
2014. március 2-án egy Kálvin téri lépcsőház postaládájában találtak egy kulcsot, ami nyitotta a közös tárolóhelyiséget. A fiatalok onnan két kerékpárt rögtön elloptak, pénzzé tették, majd üdítőt és édességet vettek belőle. Elfogásukat követően további három kétkerekű meglovasítását ismerték be - közölte a rendőrség honlapja. A makói nyomozók lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük büntetőeljárást. Várhatóan gyorsított eljárás keretében állnak bíróság elé.