Astellas-díj: második lett a szegedi orvos



Kihirdették az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat győzteseit: a közönségdíj második helyezettje Simonka Zsolt szegedi sebész szakorvos lett.
A budapesti Larus Rendezvényközpontban tartott díjátadó ünnepségen az Astellas-díj - Az év orvosa, valamint a Média az orvosokért pályázatok idei legjobbjai vehették át elismeréseiket. A rendezvényen a fődíjak nyerteseinek névsora mellett arra is fény derült, hogy mely szervezetek vehetik át az idei Astellas-különdíjat. Az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében beszédet mondott
Beneda Attila
egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül a korábbi díjazottakból álló zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot
Kelemen Edit
kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház részlegvezető főorvosa érte el, így ő vehette át az idei Astellas-közönségdíjat. Őt a rangsorban
Simonka Zsolt
szegedi sebész szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi tanársegéde követte, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig
Szegedi István
debreceni gyermekonkológus és -hematológus, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának egyetemi docense léphetett fel. Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat szakmai jelöltjeiről a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló szakmai zsűri az ünnepséget megelőző órákban döntött, a szakmai Astellas-díjak idén öt kategóriában találtak gazdára. Az orvosi diagnosztikai szakterületek döntősei közül a zsűri ítélete alapján
Sápi Zoltán
patológus, a Semmelweis Egyetem I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára bizonyult a legjobbnak. A sebészeti jellegű szakterületek döntőseinek nemes versengéséből ebben az esztendőben
Turcsányi István
ortopéd sebész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főorvosa került ki győztesen. Konzervatív orvosi szakterületek kategóriában az első helyre
Rókusz László
belgyógyász-infektológus, a Honvédkórház főorvosa, címzetes egyetemi tanára került. A rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen idén
Benyó Gábor
gyermekonkológus és –hematológus főorvos, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos igazgatója vehette át az Astelleas-díjat, míg az idei pályázat újdonságaként bevezetett klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület nyertese
Reusz György
gyermek nefrológus, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára lett. A díjátadó ünnepségen immár hagyományosan a hazai egészségügyben tapasztalható kivételes kezdeményezések elismerésére életre hívott Astellas-különdíj átadására is sor került.
Markovich György
, az Astellas-díj egyik alapítója beszédében bejelentette, hogy a rendkívüli, hetedik alkalomra való tekintettel idén két kezdeményezés is átveheti a különleges elismerést. A Bátor Tábor Alapítvány vezetői a nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás táborok szervezésével kifejtett áldozatos munkájukért, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház képviselői pedig a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széleskörű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásukért és úttörő szerepükért vehették át a különdíjat. Az Astellas Díjátadó Gála zárásaként a Média az orvosokért pályázat díjátadására is sor került. Az idei megmérettetésre az online és nyomtatott sajtó, illetve a televíziós és rádiós újságírás területéről beérkezett 41 nevezést a pályázat öttagú szakmai zsűrije értékelte és döntött a díjazottak személyéről. Az első helyezettnek járó Astellas-médiadíjat a „Csontvelő-transzplantáció gyerekszemmel” című riportjáért
Talum Fruzsina
, a HírTelevízió GyógyHír című egészségügyi magazinjának szerkesztő-riportere vehette át. A második helyen
Molnár Csaba
, a Magyar Nemzet újságírója végzett, „Ezernégyszáz gramm” című írásával. A harmadik helyre a zsűri
Fazekas Erzsébet
szabadúszó újságíró „Ajándék, adomány, életesély: gazdát váltó szervek” című írását sorolta. Az eredményhirdetésen egy különleges elismerés átadására is sor került:
Bodolai Gyöngyi
, a marosvásárhelyi Népújság munkatársának „Mindig készenlétben” című cikkét a WEBBeteg.hu portál különdíjjal ismerte el.