Közélet

A Maty-éren ünnepelték a Vadász- és Horgásznapot + FOTÓK

A Maty-éren ünnepelték a Vadász- és Horgásznapot + FOTÓK

2014. március 29., szombat
A Maty-éren ünnepelték a Vadász- és Horgásznapot + FOTÓK
horgasz_vadasz_mj95

Csongrád megyei halőrök szakmai konzultációval és versennyel ünnepelték meg az elsőként meghirdetett Országos Vadász- és Horgásznapot szombaton. A Maty-éren tizenhét csapat nevezett a megmérettetésre, a kormányhivatal képviseletében B. Nagy László is pecabotot ragadott.

Semjén Zsolt

miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökének kezdeményezésére március 29-ét hivatalosan is a vadászok és horgászok napjává választották. Jelenleg mintegy 60 ezer szervezett vadász és közel 340 ezer szervezett horgász van Magyarországon, családtagjaikkal együtt körülbelül 1,5 millió embert érint ez a két szabadidős tevékenység. "Az egyesületek regionális szinten más-más módon ünnepelték az első Országos Vadász- és Horgásznapot, mi a megyei halőröket invitáltuk meg ide a Maty-érre. Szakmai szempontból igen hasznos ez a találkozó, hiszen azok gyűltek össze, akiknek ugyanaz a szenvedélyük, és annak kapcsán gondjaik is. A meghirdetett verseny pedig kiváló szórakozási lehetőséget jelenthet számukra" - árulta el a rendezvény kapcsán

Láda Gáspár,

a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. A versenyre tizenhét csapatban közel hetven ember jelentkezett - közöttük a Csongrád Megyei Kormányhivatal csapata, élén

B. Nagy Lászlóval

is pecabotot ragadott. A kormánymegbízott köszöntőjében elárulta: rendelkezik érvényes horgászengedéllyel, az utóbbi hónapok feszített munkatempója azonban nem tette lehetővé számára, hogy a víz partján kikapcsolódhasson. A tavaly életbe lépett

új halászati törvény

- melyet több jelenlévő szakmabelivel közösen készítettek el - célja a horgászok érdekeinek megóvása, természetes vizeink ökológiai védelme volt, hogy folyók és tavak még sokáig bőséges állománnyal szolgáljanak az emberek számára. A horgászok az az Atkai-holtágra is meghívták az ünnepségen a kormánymegbízottat, aki ígéretet tett, hogy amint ideje engedi, kilátogat oda.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.