Összesen 76 bezárt hulladéklerakót rekultiválnak a Dél-Alföldön



Összesen 76, már bezárt települési szilárdhulladék-lerakó rekultiválása kezdődik el uniós támogatással Békés és Csongrád megyei településeken, várhatóan áprilisban - közölte a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás az MTI-vel.
A munkálatok két pályázat keretében 2015 első félévére fejeződnek be, a projekt bruttó összköltsége 10,5 milliárd forint, amelyet teljes egészében európai uniós és állami költségvetési forrásból fedeznek. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjában megvalósuló beruházás a régió rekultivációs céljainak 40 százalékát, az országos célok közel 5 százalékát valósítja meg. Rekultiválják egyebek között Békés, Csanytelek, Mezőhegyes, Makó, Magyarcsanád, Székkutas, Szentes, Telekgerendás, és Vésztő bezárt szeméttelepét. A közlemény szerint a projekt megvalósítását az is indokolja, hogy nem teljesítés esetén az önkormányzatoknak különféle bírságokat kell fizetniük. Ezek jelentős terhet róhatnak az önkormányzatokra, ugyanakkor a rekultivációs kötelezettséget nem lehet "kiváltani" velük, ez továbbra is fennáll. A projektben részt vevő önkormányzatok 100 százalékos európai uniós és hazai költségvetési támogatás mellett teljesíthetik a hulladéklerakók rekultiválására vonatkozó kötelességüket - olvasható a közleményben. A nyertes konzorciummal tavaly decemberben aláírt szerződés értelmében a kivitelezést a Közgép Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt. vezetésével a Bácska Mérnöki Szolgáltató Kft., a West Hungária Bau Kft., és a Westberg Építőipari és Kereskedelmi Kft. végzi.