Közélet

Nappali kórházat alakítanak ki a kakasszéki gyógyintézetben

Nappali kórházat alakítanak ki a kakasszéki gyógyintézetben

2014. február 26., szerda
Nappali kórházat alakítanak ki a kakasszéki gyógyintézetben

Uniós támogatással nappali kórházat alakítanak ki 377 millió forintból a Csongrád megyei Székkutashoz tartozó kakasszéki gyógyintézetben – jelentette be Hódmezővásárhely polgármestere szerdán a helyszínen.

Almási István

(Fidesz-KDNP) a fejlesztést bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a kakasszéki gyógyintézet a régió egyetlen vegyes profilú mozgásszervi rehabilitációs osztálya. A 19 ágyas nappali kórház létrehozásával jelentősen rövidülhet a regionális feladatokat is ellátó intézményben kialakult, száznaposnál is hosszabb várólista – közölte a polgármester.

Kallai Árpád

, a gyógyintézetet működtető Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó főigazgatója elmondta, a kakasszéki központ a térségben az egyetlen, ahol a betegek egyetlen intézményen belül, utazás nélkül valamennyi mozgásszervi rehabilitációs ellátást megkaphatnak. A tetőtérben nyár végére kialakítandó nappali kórház lehetővé teszi a páciensek számára, hogy az intézet minden terápiás lehetőségét igénybe véve gyógyulhassanak, úgy, hogy az éjszakákat az otthonukban töltik – tudatta a szakember. A bővítés során rendelőket, a betegek számára pihenőhelyiségeket, valamint irodákat alakítanak ki, orvosi eszközöket vásárolnak, fejlesztik az intézmény informatikai rendszerét és növelik a személyzet létszámát is. A fejlesztés nyomán regionális szerepre is alkalmas centrum jön létre, ahol a mozgásszervi rehabilitáció mellett a neurológiai betegségeken átesett páciensek kezelése is sikerrel folyhat. A kakasszéki beruházás a dél-alföldi régió rehabilitációs ellátását fejlesztő, 14 helyszínen megvalósuló, öt szakterületet érintő, 2,5 milliárd forintos program része.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.