Közélet

Klinghammer: erős és minőségi ösztönzést jelent az állami ösztöndíj

Klinghammer: erős és minőségi ösztönzést jelent az állami ösztöndíj

2014. január 16., csütörtök
Klinghammer: erős és minőségi ösztönzést jelent az állami ösztöndíj

A felsőoktatási államtitkár szerint az állami ösztöndíj egy nagyon erős, minőségi ösztönzést jelent a felsőoktatásban. Erről Klinghammer István beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, megjegyezve: szeretné, ha 2015 szeptemberétől a közösségi főiskolák már fogadnák a hallgatókat.

Ismertetése szerint állami ösztöndíjasként minden eddiginél több, 58 844 hallgató kezdte meg tanulmányait a 2013-as tanévben. Kitért arra is, hogy idén 50-55 ezer hallgatóra számít, és arra, hogy a jobb nevű, preferált egyetemeket, főiskolákat részesítik előnyben a jelentkezők. Elmondta: meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan, mintegy 95 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Kifejtette: az érettségizők száma 78-79 ezer volt. Közülük 11 ezer esti-levelezőn végezte el a középiskolát, döntő többségük nem lépett a felsőoktatásba. A maradék fele szakközépiskolában végzett, akiknek nagy része szintén nem rögtön tanul tovább - mutatott rá, hozzátéve: a demográfiai helyzet miatt ezek a számok várhatóan a következő években sem változnak lényegesen. Véleménye szerint az állami ösztöndíj egy nagyon erős, minőségi ösztönzést jelent a felsőoktatásban. A magyar felsőoktatás jó, bár vannak benne egyenlőtlenségek - állapította meg a felsőoktatási államtitkár, hozzátéve: a hallgatók nagy része ugyanakkor motivált és jól felkészült.

Klinghammer István

szerint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a rektori konferencia is igényelte, hogy a minimum ponthatár 240-ről 260 pontra emelkedjen. Ez a változás az idei évtől érvényes - jelezte. Rámutatott: a hallgatóknak és a felsőoktatási intézményeknek egyaránt érdeke, hogy jól felkészült hallgatók kerüljenek az egyetemekre, főiskolákra. Egyelőre sokkal több hallgató megy külföldre az állam támogatásával tanulni, mint családi hozzájárulással - jegyezte meg. Jelezte: mindent elkövet azért, hogy legyenek preferált szakok. Ezek között említette a természettudományos képzéseket. Azt is mondta: biztos benne, hogy új oktatási formák is megjelennek majd, és az agrár, valamint a szolgáltatások területén is bevezethetőnek látta a duális képzéseket. További változás, hogy mindenki számára ingyenesen hozzáférhető az idei felsőoktatási felvételi tájékoztató, amely csak elektronikus formában jelent meg. A kiadványt mindenki letöltheti az Oktatási Hivatal honlapjáról - hívta fel a figyelmet. Az idén február 15-ig adhatják be felvételi kérelmüket a diákok a szeptemberben induló képzésekre. Kérdésre válaszolva elmondta: a felsőoktatási stratégiáról szóló jelentéssel a kormány december közepén foglalkozott, és kért kiegészítést. A közösségi főiskolák indulásáról azt mondta: ő azt szeretné, ha 2015 szeptemberétől tudnák fogadni a hallgatókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.