Közélet

Fidesz: a baloldal egyszer már tönkretette az országot

Fidesz: a baloldal egyszer már tönkretette az országot

2014. január 6., hétfő
Fidesz: a baloldal egyszer már tönkretette az országot

Ha újra összeállnak azok, akik egyszer már tönkretették az országot, az semmilyen újdonságot nem jelent a magyar családoknak, az emberek ugyanis emlékeznek arra, hogy mi történt 2002 és 2010 között - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.

Hozzátette, ha pedig a baloldali erők nem fognak össze, akkor az folytatódik, ami ez elmúlt három és fél évben zajlott, vagyis a baloldal szétszakadt pártjai egymással veszekednek, és csak a saját hatalmuk érdekli őket. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, hogy a 2014-es választást meg akarják nyerni, de a legfontosabb az emberek érdeke. Az elmúlt három és fél évben a politika az emberekről szólt - hangoztatta. A kormányzati eredmények közül kiemelte, hogy a gazdaság talpra állt, megerősödött, fejlődő pályán van, a minimálbér százezer forint fölé emelkedett, tavaly reálbér-emelkedés volt és rekord alacsony az infláció. Emlékeztetett arra, hogy már húsz százalékkal csökkent a rezsi, és a Fidesz-frakció januárban szeretne arról dönteni, hogy mely szolgáltatásoknál, milyen mértékben csökkenhetnek tovább a terhek.

Zsigó Róbert

azt mondta: a közvélemény-kutatási adatoknál is fontosabb az, hogy minél többen legyenek, akik támogatják azt a politikát, amely az emberek érdekét szolgálja, illetve az, hogy minél több pénz maradjon a családoknál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.